világszám!

2019.06.27. 16:11

Guinness-rekordra készül a magyar lufihajtogató

Her­nyó­val és vi­rág­gal tör vi­lág­hír­névre a show­man, aki ki­lenc éve kény­szer­ből kezdte el gyár­tani a fi­gu­ráit.

Forrás: Ripost

Néhány évvel ezelőtt – amikor kezdte a szakmát – már véres volt a kö­röm­ágya, de nem adta fel a Szegeden élő Csatai Gergő, aki a Ripostnak mesélt a terveiről. Ma­nap­ság Las Ve­gas­ban ver­se­nyez és ok­tatja a „szak­mát”. Au­gusz­tus­ban pedig Gu­in­ness-re­kord dön­tésre ké­szül Sze­ge­den.

Csatai Gergő soha nem készült lufihajtógatónak. A Szegedi Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanult, majd üzletvezetői képesítést szerzett. Hajdanán még az is megfordult a fejében, hogy óvodában dolgozzon.

„Nagyon szeretem a gyerekeket, így azzal kacérkodtam, hogy óvóbácsi legyek, ám az énektudásom miatt megbukott ez a történet”

– mondja.

A fiatalember mindig is szeretett szerepelni, ezért valójában nem is a lufihajtogatás vonzotta, hanem a körítés.

„Egyetemistaként egy rendezvényszervező cégnél dolgoztam. Sehol nem találtunk olyan embert, aki különféle figurákat hajtogatott volna, ezért muszáj volt valamit tennem. Youtube videók alapján lestem el a fogásokat. Kilenc napig hajtogattam a Margitszigeten, véres körömággyal. Ám az, hogy közben szerepelhettem, kisebb show-műsort adhattam a körülöttem állóknak, megpecsételte a sorsom” – neveti el magát Gergő, aki nem adta fel azt az álmát, hogy gyerekekkel is foglalkozzon.

Csatai Gergő Youtube videók alapján leste el a lufihajtogatós fogásokat
Forrás: Ripost

„Korábban is vállaltam már jótékony rendezvényeket gyermekklinikákon, 2015-ben pedig harmadmagammal megalapítottuk a szegedi Mosolykommandó Alapítványt, ahol bohócdoktorkodunk. A szegedi gyermekklinikával dolgozunk együtt, hetente járunk be a gyerekekhez. Imádom csinálni”– meséli.

„Magyarországon sokan egy izzadt, kissé rendezetlen külsejű embert képzelnek el, amikor ilyesmiről beszélgetünk, ám külföldön ennek megvan a kultusza”

– válaszolja a kérdésre, hogy meg lehet-e élni a lufihajtogatásból.

Amerikában például a lufihajtogató egy showman, aki szórakoztat.

„Nagyon sok ottani étteremben is találkozhatunk ilyen emberekkel. Engem ma már különféle rendezvényekre hívnak a világ több pontjára, ahol óradíjat kapok, miközben ingyen készítem és adom a különféle figurákat. Amerikába zsűrizni is elég gyakran hívnak, amellett, hogy Las Vegasban többször nyertem 2. és 3. díjat versenyeken, így nincs okom panaszra” – teszi hozzá Gergő.

A magyar lufihajtogató showman, aki az elmúlt kilenc évben saját bevallása szerint százezernél is több különféle figurát készített, a közeljövőben nagy dobásra készül.

„Pontos időpontot még nem tudok, de várhatóan augusztusban szeretném megdönteni a gyorsasági lufihajtógató Guinness-rekordot.”

Öt figurát – hernyó, csiga, virág, kard, kutya – kell majd 63 másodpercnél rövidebb idő alatt megformáznia.

Borítókép: Csatai Gergő lufihajtogató (Forrás: Ripost)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!