titokzatos

2019.08.01. 13:17

Rejtélyes minikerekeket találtak egy rézkori gyermeksírban

A régészek úgy gondolják, nem játékszer gyanánt helyezték a halott gyermek mellé, inkább szimbolikus vagy kultikus adományként.

Forrás: Shutterstock

Szokatlan sírmellékletre, két parányi agyagkerékre bukkantak német régészek egy rézkori – 4-5 ezer éves – gyermeksírban Svábföldön, a bajorországi Wallerstein községben egy építési területen.

A bajor műemlékvédelmi hivatal szerint ebből a korszakból hasonló miniatűr kereket eddig csak egy-egy példányban találtak a régészeti lelőhelyeken, és funkciójukat sem lehetett közelebbről meghatározni. Bajorországban ez az első páros lelet a maga nemében.

Az öt centiméter átmérőjű agyagkerekek az évezredek során olyan törékennyé váltak, hogy a német régészek csak az őket övező talajjal együtt tudták biztonságban egy restaurátorműhelybe szállítani, ahol csak később bontják ki és vizsgálják meg őket közelebbről.

A sírban eltemetett gyermek életkorát fogai alapján hét év körülire teszik a szakértők.

A minikerekek rendeltetése mindmáig teljesen ismeretlen, és hasonló leletekre eddig csak a Kárpátok térségében bukkantak, sírokban – közölte a műemléki hivatal szóvivője.

A régészek úgy gondolják, hogy az apró kerekeket nem játékszer gyanánt helyezték a halott gyermek mellé, inkább szimbolikus vagy kultikus adományként.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!