megcsúfolt vadvédelem

2019.08.21. 14:06

Tigrisfarmokkal akarják legalizálni az állatok leölését

1900-ban még több mint 100 ezerre becsülték a világ tigriseinek számát, míg mostanra a 4 ezret sem éri el.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Archna Singh

Több mint 2300 tigris esett orvvadászok és orgazdák áldozatául az ezredforduló óta

Genf, 2019. augusztus 21., szerda (MTI) – Több mint 2300 tigris esett az orvvadászat és az illegális kereskedelem áldozatául az ezredforduló óta – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Évente átlagosan 120 illegálisan elejtett tigris maradványait – hetente több mint kettőt – foglaltak le 2000 óta egy kedden közzétett jelentés szerint, amely a nagymacskák szigorúbb védelmére szólított fel.

A tanulmány szerzője, Kanitha Krisnaszami, a Traffic állatvédő szervezet délkelet-ázsiai vezetője szerint a számok nagy aggodalomra adnak okot.

1900-ban több mint 100 ezerre becsülték a világ tigriseinek számát. 2010-re mindössze 3200 maradt belőlük, ami negatív rekord. Azóta valamennyit nőtt a populáció, de még mindig kevesebb mint 3900 tigris él a világon.

„A tigristestrészek iránti állandó igényt tanúsítja a lefoglalt élő állatok, tetemek, teljes bundák és csontok folyamatosan magas száma. A szavaknak vége, a világnak cselekednie kell, hogy megakadályozza a tigrisek további irtását” – írta közleményében Krisnaszami.

Az elemzés az egész világon folyó tigriscsempészetről szóló adatokat vizsgálta meg: 2000 és 2018 között 32 országban 2359 egyedet vagy maradványait foglalták le. Leggyakrabban tigrisbundát találnak a hatóságok: évente átlagosan 58 teljes tigrisbőrt foglaltak le, emellett emelkedett az élve megtalált és a teljes tetemek száma is.

A tenyésztőközpontok egyre nagyobb szerepet játszanak a csempészetben, különösen Délkelet-Ázsiában. A tigrisfarmok azzal védik magukat, hogy a tenyésztett állatok kereskedelme enyhíti a vad populációkat érő nyomást, az állatvédők szerint azonban inkább új piacokat teremt és csökkenti az orgazdák megvetését.

A Traffic elemzése szerint az elmúlt két évtizedben a Thaiföldön lefoglalt tigrisek több mint fele, a Vietnamban lefoglaltak harmada tenyésztőtelepekről származott. „Az illegális tevékenység és a pénz tisztára mosására adnak lehetőséget ezek a farmok, eközben aláássák a vadvédelmi törekvéseket” – írta Ramakandra Vong, a Traffic vezető bűnügyi elemzője.

A jelentést a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) Genfben zajló konferenciája alkalmából tették közzé.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!