elveszettek

2019.10.21. 11:18

Fél téglát és férjet is hagytak már el a reptéren

Mobiltelefonok, táblagépek, laptopok, ruhaneműk – ezek mindennapos talált tárgyak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Forrás: Shutterstock

Naponta 45–55 ezer induló és érkező utas mellett átlagosan 40 elhagyott tárgyat regisztrálunk

– mondta a Bors érdeklődésére Kurucz László, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője. Leggyakrabban mobiltelefonokat és laptopokat, öveket, sálakat és egyéb ruhaneműket vesznek jegyzőkönyvbe.

Természetesen nálunk is, mint minden reptéren, vannak meghökkentő talált tárgyak. Az egyik ilyen egy fél tégla volt, amiért több mint egy év elteltével jelentkezett a tulajdonosa. De futottak már bele a kollégák egy kisebb komód méretű teniszlabda-adagolóba, egyszer pedig egy hölgy utasunk jelentkezett, aki a férjét kereste

– sorolja László.

A talált tárgyakról először jegyzőkönyvet vesznek fel, majd amikért nem jelentkeznek, egy raktárba kerülnek. Ezek a tárgyak nem a reptér tulajdonai, ezért nem adhatják el őket.

Nem úgy, mint a pittsburghi reptér az Egyesült Államokban, ahol épp árverésre bocsátották szombaton mindazokat a dolgokat, amikért nem jelentkeztek 30 napon belül. A most megvételre kínált tárgyak között volt 15 elhagyott autó, 1000 darab ékszer, 500 elektronikai eszköz, de egy komplett bú­várfelszerelést vagy egy kávéfőzőt is vehettek az aukcióra jelentkezők.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!