meddig még?

2019.10.06. 12:13

Több mint kétszáz bálna vesztét okozták a Japán halászok

A halászflotta az elmúlt három hónapban 31 éves szünet után először vett részt kereskedelmi célú halászatban.

Forrás: AFP/Yomiuri Shimbun

Fotó: Takuya Matsumoto

Főhajója, a Niszsin Maru pénteken futott be Simonoszeki kikötőjébe, a két támogató hajó, a Jusin Maru és a No. 3 Jusin Maru szintén hazatért.

Japán 1988-ban váltott az úgynevezett tudományos célú bálnavadászatra, tavaly decemberben azonban bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), hogy újra kereskedelmi célú vadászatot folytasson. Az erről szóló határozat 2019. július 1-jén lépett életbe.

A japán halászati hivatal az idei kvótában a fő flottával 232 bálna elejtését tűzte ki célul. A flotta végül 1430 tonna fagyasztott bálnahússal tért vissza a kikötőbe: 187 trópusi bálnát, 25 tőkebálnát és 11 csukabálnát fogtak. Tavaly, a még tudományos célú bálnavadászatról 670 tonnával több hússal tértek haza a hajók az Antarktisz vizeiről.

A bírálók szerint Japán 1988 után tudományos kutatásnak álcázott kereskedelmi vadászatot folytatott, mivel az állatok húsát végül szintén értékesítették.

A kereskedelmi bálnavadászat kritikusai szerint mivel már csak kevesen fogyasztanak bálnahúst, a kereskedelmi bálnavadászat az idők és az ízlés változása miatt kudarcra van ítélve.

A bálnahús elérhető és megfizethető proteinforrás volt a 2. világháború utáni nehéz időkben Japánban. A legtöbb bálnahús, 223 ezer tonna 1962-ben fogyott az országban. Ám a bálnahús helyét a következő évtizedekben más húsfélék foglalták el. Manapság az éves fogyasztás mintegy 4000-5000 tonna a bálnahúsból a japán halászati hivatal szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!