kritériumok

2020.04.03. 16:47

Minden tizedik ember balkezes egy német kutatás szerint

Több különböző tanulmány kiértékeléséből jutottak erre a tudósok.

Forrás: Shutterstock

Minden tizedik ember balkezes a világon – közölte a bochumi Ruhr Egyetem pénteken.

Több különböző tanulmány kiértékeléséből arra jutottak a német kutatók, hogy a balkezesek aránya 10,6 százalék.

A jobb- és balkezesség besorolása attól függ, milyen szigorúak a kritériumok. A legszigorúbb kritériumok alapján a kutatásban résztvevők 9,34, a kevésbé szigorú kritériumok szerint viszont 18,1 százalékuk balkezes. A kutatók ebből számították ki az átlagarányt.

A tudósok figyelembe vették azt is, hogy az emberek mintegy 9 százaléka különböző feladatokra különböző kezet használ. Az ilyen emberek aránya csaknem ugyanakkora, mint a tisztán balkezeseké.

Az egyik kéz előnyben részesítése (legyen az jobb- vagy balkezesség) az eszköz- és nyelvhasználat képességével, valamint az agy funkcionális és anatómiai specializálódásával együtt az emberi faj jellemzője: ezek a dolgok különböztetik meg az ember evolúcióját a majmok evolúciójától.

A szakértők eredményeikről a Psychological Bulletin című szaklapban számoltak be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!