nem lesz apokalipszis

2020.11.24. 14:01

Csillagász: elenyésző az esélye az Apophis becsapódásának

Nem kell pánikba esni ötven év múlva sem.

Forrás: Shutterstock

Elenyésző az esélye annak, hogy az Apophis nevű aszteroida 2068-ban becsapódjon a Földbe – erről Boldog Ádám csillagász beszélt az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A csillagász arra a hírre reagálva mondta ezt, amely szerint, az egyiptomi káosz és zűrzavar istenéről elnevezett Apophis aszteroida előreláthatólag 48 év múlva vészes földközelségbe kerülhet.

„Ez az Apophis már sokszor megrémített minket: először 2004-ben, amikor körülbelül 2,7 százalékos esélye volt annak, hogy becsapódik”- idézte fel a csillagász, hozzátéve, hogy azóta többször újrakalkulálták a pályáját, és a számítások azt mutatják, hogy ennek egyre kisebb az esélye.

Ez azt jelenti, hogy 1:150 000-hez az esélye annak, hogy a 350 méteres égitest 2068-ban becsapódjon. „Ha ezt százalékban fejezzük ki, az 0,00067 százalék, ami rendkívül kicsi, így ettől nem kell pánikba esni ötven év múlva sem” – fejtette ki Boldog Ádám.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eiffel-torony méretű aszteroida becsapódása komoly lokális károkat okozna. Egy aszteroida károkozásának a mértéke függ az összetételétől, valamint attól is, hogy hova csapódik be és milyen szögben érkezik – magyarázta.

„Ebben az esetben nagyjából tudjuk, hogy egy kőmeteoritról van szó, alacsony fémtartalommal, ezzel már lehet kalkulálni” – fűzte hozzá.

A csillagász szerint amennyiben a szárazföldbe csapódna be, akkor nagyjából egy 5 kilométeres kráter jönne létre. A pusztítás hatása viszont ennél sokkal nagyobb lenne. Ha óceánba csapódna a meteorit, hatalmas szökőárt indítana el, amelynek a hatósugara ezer kilométeres is lehet – tette hozzá.

„Előre össze kell gyűjteni minden információt, hogy amikor feltűnik egy ilyen égitest, már elegendő tudással rendelkezzünk róla” – mondta.

Így például fontos információ, hogy milyen az aszteroida kémiai összetétele és milyen a fényvisszaverő képessége – mondta a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!