hihetetlen

2020.12.19. 12:30

Péniszéről küldözgetett fotókat az elégedetlen, eltartott migráns

Hiába lakott ingyen egy hotelben, és kapott az államtól támogatást.

Forrás: Shutterstock

Nem kapott több pénzt az ingyen hotel szobában élő migráns, ezért elkezdett fenyegető, durva hangvételű leveleket küldeni a szociális munkásoknak. Egy ponton már a nemi szervéről küldött fotót, a munkásokat pedig prostituáltnak nevezte – írja a V4NA.

Hiába lakott ingyen egy hotelben, és kapott az államtól támogatást az afgán migráns, nem volt megelégedve a helyzetével. Még több pénzt akart magának, pedig amióta megérkezett Svédországba, többször is összetűzésbe keveredett a törvényekkel, például vandalizmus és kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt.

Mint az kiderül a dokumentumokból, négyezer svéd koronát (kb. 390 euró) kapott havonta Aliyas. Amikor azonban be kellett volna nyújtania egy plusz papírt a támogatásra, azt nem tudta helyesen megtenni, így nem is kapott több pénzt.

Emiatt a migráns e-mailben kezdett el zaklatni egy szociális munkást. Azt írta neki, hogy munkatársaival együtt rasszisták, és hogy a bevándorlásellenes Svéd Demokraták emberei. Az e-mailekben prostituáltaknak is nevezte a munkásokat, és Jézust gyalázva szidalmazta őket.

A sértegetések ráadásul nem voltak elegendőek Aliyas számára. Egy ponton saját nemi szervéről készített képeket és azokat küldte el a szociális munkásnak, valamint szexuális erőszakkal fenyegette meg.

Amikor a rendőrség kihallgatta az afgán férfit az ügyben, akkor azt mondta, hogy csak viccelt, és nem akarta valójában megerőszakolni a szociális munkást. Azt is beismerte, hogy a péniszéről küldött képeket, de ez szerinte, a durva hangvételű levelekkel együtt, teljesen normális.

Bár az incidens még 2017-ben történt, a bíróság csak a napokban döntött az ügyben. Az ítélet szerint már sok idő eltelt a levélváltás óta, így bár korábban még börtönbüntetés járt volna érte, most csak pénzbírságra ítélték a migránst.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!