Ország-világ

2021.09.04. 13:15

Itt a lehetőség: újraindul a Magyarország 365 fotópályázat!

Idén is meghirdetik a Magyarország 365 fotópályázatot. A 2019-ben indított kezdeményezés célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire büszkék lehetünk Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is – legyen profi vagy hobbifotós -, hogy alkotásait a nagyközönség előtt is megmutassa, népszerűsítse. A zsűri ebben az évben is olyan képeket vár, amelyek megfelelnek a kiírás technikai feltételeinek, valamint alkalmasak arra, hogy kulturális és fotográfia hagyományainknak megfelelően vándorkiállításokon, és a pályázat 365 képet tartalmazó albumában megjelenjenek – olvasható a fotópályázat honlapjára feltöltött kiírásban.

„A kormány idén is elindítja a Magyarország 365 fotópályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa Magyarország büszkeségeit, valamint lehetőséget adjon eddig nem ismert amatőr és profi fotósoknak”

- mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Dömötör Csaba kifejtette, a pályázat feltételei változatlanok: természet és táj, épített örökség és életképek kategóriák lesznek.

Az államtitkár közölte, pár napon belül bemutatkozik a zsűri is, a pályaműveket egészen október 18-ig lehet beküldeni, a további részletek pedig a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon elérhetőek.

Hangsúlyozta, ez a nyár szabadabb volt, mint az előző, sokfelé lehetett mozogni az országban, ezért nagyon sok olyan kép születhetett, amelyet érdemes bemutatni.

„Olyan képek, amelyek azt bizonyítják, hogy Magyarországra ezerféle okból lehetünk büszkék” – mondta Dömötör Csaba.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!