Sokan örülnének

2021.12.17. 08:23

Kimerülőben lehet a vulkán La Palma szigetén

Az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is.

A Cumbre Vieja vulkán kimerülését valószínűsíti, hogy az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója.

A szakember óvatosságra figyelmeztetve hangsúlyozta: még nem jelenthető ki, hogy a vulkánkitörés befejeződött, ezt csak azután lehet kimondani, ha a helyzet tíz napon keresztül változatlanul kedvező marad.  

A vulkánkitörés szeptember 19-én kezdődött, elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A természeti katasztrófának eddig egyetlen halálos áldozata van: egy 70 éves férfi vesztette életét november közepén, amikor a háza tetőszerkezete ráomlott, miközben a hamut akarta róla letakarítani.

Az Európai Unió Kopernikusz nevű földmegfigyelő programjának műholdas mérései szerint az elmúlt hónapokban 2988 épületet pusztított el teljesen vagy részlegesen a forró kőzetolvadék, amely 1237 hektárnyi földterületet borított be.

A tengerbe ömlő lávafolyamok két, úgynevezett lávadeltát is létrehoztak, összesen 48 hektárral növelve La Palma sziget méretét.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön Twitter-oldalán jelentette be, hogy bővítik a korábban elfogadott, 224 millió eurós (80,6 milliárd forint) kárenyhítési csomagot.

A madridi kabinet pénteki ülésén várhatóan elfogadja azt a javaslatot, amellyel 30 ezerről 60 ezer euróra növeli az azonnal lehívható lakáscélú támogatási keretet, valamint 12 millió euróval 30 millió euróra emeli az agrárszektor támogatását. Emellett a sziget gazdaságának és turizmusának fellendítése érdekében a kis-és középvállalkozások megsegítésére 17,5 millió eurós keretet biztosít.

Borítókép: A Cumbre Vieja tűzhányó a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén 2021. december 15-én. A vulkán december 13-án este elcsendesedett, és a tudósok szerint az azóta tapasztalható elenyésző tevékenység a szeptember 19-én kezdődő kitörés végének kezdetét jelezheti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!