Bajban van a kontinens

2022.08.13. 18:00

Afrikában negyven éve nem volt ekkora aszály

Egy év alatt egymillió ember vált földönfutóvá Szomáliában az országot sújtó aszály miatt - derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közzétett jelentéséből.

Illsztráció

Forrás: Shutterstock

A szervezet adatai szerint idén már 750 ezerre emelkedett a belső menekültek száma a szárazság miatt.

Segélyszervezetek emellett arra figyelmeztettek, hogy az aszály nyomán rendkívül súlyos éhínség fenyegeti Szomáliát, kiemelve, hogy egész falvak néptelenednek el víz- és élelmiszerhiány miatt.

A kelet-afrikai országban második éve pusztít olyan mértékű aszály, amelyre az utóbbi 40 évben nem volt példa.

Segélymunkások attól tartanak, hogy az éghajlatváltozás és az ukrajnai háború tovább nehezíti az itt élők helyzetét, Ukrajna és Oroszország ugyanis a világ legnagyobb búzaexportőre. Afrika 54 országa a búza csaknem felét Ukrajnából és Oroszországból importálja.

Magatte Guisse, az UNHCR szomáliai irodavezetője kiemelte, hogy a klímaváltozás legnagyobb áldozatai a már most is nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott közösségek. Továbbá felszólította a nemzetközi közösséget, hogy támogassa a szervezet munkáját.

Tavaly az UNHCR azt közölte, 9,5 millió dollárra van szüksége, hogy folytathassa a szomáliai belső menekültek érdekében végzett segélyprogramjait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!