2020.01.09. 18:32
Ezeket az autókat lopják most a legjobban
Mutatjuk a legfrissebb listát.
Forrás: Shutterstock
Az öt éve tartó trendet folytatva tovább csökkent az autólopások száma 2019-ben. Mindössze 112 jármű eltűnését jelentették be a tulajdonosok a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesülethez (NAKE) tavaly. Két éve 182 darabról kapott bejelentést a szervezet, míg három esztendeje 199-ről – írta a Vezess alapján az Origo.
Várhatóan csak március környékén adja ki az ORFK a hivatalos statisztikákat 2019-re, de az eltűnt járműveket kereső civilek adatai – kisebb számok alapján ugyan, de – évről évre meglehetősen pontosan rímelnek a rendőrségi listára.
2019-ben Renault Mégane-ok ellopásáról kapta a NAKE a legtöbb bejelentést, nagyon rászálltak a bűnözők.
Hogy mennyire, azt két összehasonlítás még nyilvánvalóbbá teszi. Tavaly kétszer annyi Mégane ellopásáról jött bejelentés, mint az itthon nála lényegesen nagyobb darabszámban használt Suzuki Swiftről, és háromszor annyi, mint a szintén sokkal népszerűbb Opel Astráról. Miközben 2019-ben Mégane-ból loptak a legtöbbet, 2018-ban az első 15-ben sem volt ez a modell az akkori listán.
Pár éve még a Toyota Prius vezette ezt a sort, 2019-re azonban olyannyira másokra koncentráltak a tolvajok, hogy az autóvadászok például egyetlen egy eltűnéséről sem kaptak infót tavaly.
Érdekesség, hogy az első tizenkettőben egyetlen prémiummárkás személyautó sincs.
Autólopási toplista 2019 (NAKE):
Renault Mégane 10 darab
Ford Focus 9
Opel Corsa 7
Suzuki Swift 5
Ford S-Max 5
Toyota Auris 4
Opel Astra 3
Volkswagen Golf 3
Škoda Octavia 3
Ford Mondeo 3
Toyota Corolla 3
Renault Fluence 3
Márkánkénti toplista:
Ford 23
Renault 18
Opel 13
Suzuki 12
Toyota 8
Volkswagen 8
BMW 4
Škoda 4
Fiat 3
Peugeot 3
Daewoo 3
Borítókép: illusztráció