Életmód

2015.11.07. 07:52

A táncos, akinek a zombigyártás a hobbija

A fehérvári tánckedvelők jól ismerik Tombor Tímea nevét: a mindig mosolygós, fiatal nő évekig ropta a színpadon, most gyerekeket tanít a mozgás szeretetére. Hobbiként rémpofákat gyárt.

Kocsis Noémi

Timi főállásban modern táncot tanít a Gorsium iskolában, ovistól a középsikolás korosztályig négy csoportjai van a Táncházban, délutánonként pedig Fit-Kides csoport táncedzője. Koreográfusként és versenyedzőként már korábban is sminkelte a versenyekre készülőket, ehhez jó alapot adott a Vörösmarty Színház különböző produkcióinál eltöltött 13 év. Besegített a fodrászok munkájába is, s mint mondja, kifejezetten élvezte, mikor a nézők nem őt magát, hanem egy-egy munkáját láthatták a színpadon.

- Táncoltam pár filmben, és a filmesek háttérmunkája is érdekelt. A néptáncosoknak ruhákat is varrtam, majd több hasonló háttérfeladatot vállaltam, mert úgy éreztem, a fiatalokat táncosként már úgysem tudom lekörözni, de tanárként sokat tehetek, mint sminkes, koreográfus vagy jelmezkészítő.

Timi mindig is szeretett pepecselni, s a filmes munkáknál már kezdettől figyelgette, hogyan alakul ki egy szereplőből aprólékos munkával egy teljesen új karakter, a felvitt anyagoknak köszönhetően. Aztán beiratkozott egy ilyen iskolába, egyelőre hobbiként űzi a maszkolást, de a munkáiról megjelent fotók alapján máris lenne keresnivalója egy zombifilm stáblistáján.

- Pedig sosem szerettem a filmbeli véres részleteket, a saját véremtől is rosszul leszek... - meséli. - Munka közben mindig azzal doppingolom magamat, hogy nem igazi az egész, így egy kicsit könnyebb elviselni, de élőben a mai napig viszolygok a sebek látványától...

Egy egyszerűbb, vágásos, horzsolásos seb elkészítése is beletelhet 4-5 órába, míg a bonyolultabb, égett sebesülések akár egy munkanapnyi ülést is jelentenek a modellnek. Gumitejet, viaszt, különböző festékeket használnak, a majdnem igazi vér pedig kukoricakeményítőből és színezékből áll. Mi egy igazán egyszerűen elkészíthető arcfestési ötletet kértünk tőle:

- A legegyszerűbb, ha kifehérítjük az arcot, a szem környékét pedig befeketítjük, ezzel kiemelhetjük az arccsontot. Lányoknak hatásos a szájnál elkent vörös rúzs is.

Timinek amúgy nincs kedvenc rémpofája, azt mondja, a legszívesebben folyamatosan új és új szörnyek bőrébe bújna. Minél félelmetesebbekbe, annál jobb.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!