Nagy csobbanás

2017.10.12. 13:25

Több mint 30 fürdő vesz részt a Magyar Fürdőkultúra Napján

A rendezvényt öt éve minden évben október második szombatján tartják: ez az idén október 14-ére esik.

Budapest, 2014. februr 22. Frdzk a Rudas Gygyfrd s Uszoda trk kori termlmedencjben Budapesten 2014. februr 22-n. A thrillist.com nev amerikai magazin a negyedik helyre sorolta a frd trk kori termlmedencjt a vilg legszebb frdinek rangsorban. MTI Fot: Marjai Jnos

Fotó: Marjai János

A Magyar Fürdőszövetség főtitkára, Hegyi Ákos az MTI-nek megszólalva arra is kitért: a létesítményekben belépőjegy-kedvezményekkel, változatos, ingyenes programokkal, meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat.

A rendezvénnyel a több ezer éves fürdőkultúrát népszerűsítik. A Magyar fürdőkultúra napján kiemelt szerepet kap a szauna megszerettetése, használatának megismertetése.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tájékoztatása szerint az érdeklődők a világhírű műemlékfürdőkben, így a Szent Gellért, Rudas, Király és Szent Lukács fürdőben vezetett sétákon megismerkedhetnek a fürdők múltjával és jelenével, építészetével, valamint a fürdőzési szokásokkal. A látogatásokon a részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.

A Magyar fürdőkultúra napjához köthető programokat az idén a Széchenyi fürdőben tartják, a Brassdance fúvósegyüttes 3 alkalommal szórakoztatja a fürdőzőket, főként pop muzsikával, filmzenével, jazz-rockkal készülnek, játszanak operákat, örökzöldeket és jazzt is. A Czifra Táncegyüttes pörgős magyar táncokat bemutató műsorát szintén három alkalommal élvezheti a közönség.

A többszörös magyar bajnok szinkronúszó csapat különleges programmal készült a jeles napra, amelyben szóló, duó és csapatkombinációs gyakorlatokat láthatnak a nézők. A rendezvény a Tűzfészek Társulat látványos tűzzsonglőr bemutatójával ér véget este 7 órakor.

A programok részletes listája a fürdőszövetség honlapján található.

Borítókép: Fürdőzők a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termálmedencéjében Budapesten 2014. február 22-én.

MTI Fotó: Marjai János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!