jeges kaland

2017.11.20. 17:20

Már lehet jelentkezni a sarkvidéki kutyaszános túrára

A civilizációtól való teljes elszakadásra és az időnkénti extrém időjárási viszonyokra a túrát megelőző többnapos stockholmi eligazításon készülhetnek fel az út résztvevői.

A sarkvidéki kutyaszános túrára előképzettség nélkül jelentkezhetnek az érdeklődők.

A Fjällräven november 16-án megnyitotta a jelentkezést a saját szervezésű, sarkvidéki kutyaszános túrájára, amelyre a világ 10 régiójából pályázhatnak azok, akik szívesen részt vennének egy 300 kilométeres sarkköri kalandban. A húsz hely közül kettőt Közép- és Kelet-Európa pályázói számára tartanak fent, így magyarok idén is jó eséllyel indulnak. A résztvevők utaztatásáról, felkészítéséről, az út során használt felszerelésekről, valamint az étkezésről is a szervező, a Fjällräven gondoskodik.

Az 1997 óta megrendezett Fjällräven Polar életre szóló kalandot jelent a résztvevőknek. A túrázók egy hét alatt 300 kilométert tesznek meg kutyaszánon a norvég Signaldalen völgytől a svéd Väkkäräjärviig. Az út során a túrázók nemcsak önmagukról, de a természetről és más élőlényekről is rengeteget tanulhatnak: legjobb barátaik a szánhúzó kutyák lesznek, akiknek etetéséről a nyertes pályázó gondoskodik.

A civilizációtól való teljes elszakadásra és az időnkénti extrém időjárási viszonyokra a túrát megelőző többnapos stockholmi eligazításon készülhetnek fel az út résztvevői, ahol a kutyaszán irányításának trükkjeit, illetve olyan praktikákat is elsajátíthatnak, amelyekkel gördülékenyebbek lesznek a sarkvidéken töltött napok. A Fjällräven Polar túrát azért rendezi meg évente a svéd túrafelszerelés-gyártó, hogy bebizonyítsa: minőségi felszereléssel és megfelelő felkészüléssel az extrém kalandokra hétköznapi emberek is vállalkozhatnak.

A 2018. április 9-15. között esedékes Fjällräven Polaron a világ 10 régiójából érkező 20 pályázó vehet részt. Idén ketten indulhatnak majd a közép- és kelet-európai régióból, így Magyarországról is jó eséllyel pályázhatnak azok a 18 év feletti érdeklődők, akiknek nincsen komolyabb egészségügyi problémája. A Fjällräven azok jelentkezését várja, akik nem félnek a kihívásoktól és az időnkénti extrém időjárási körülményektől, valamint szívesen részt vesznek egy olyan kalandban, amit még az unokáiknak is emlegetni fognak.

Forrás: Flow

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!