globális felmelegedés

2018.01.29. 19:57

Jelentősen nő az árvizek kockázata Európában a közeljövőben

Egy tanulmány szerint a veszély akkor is fennáll, ha sikerül 1,5 fokra korlátozni a hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti időkhöz képest. Ami a legoptimistább cél.

A Climate című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői három forgatókönyv alapján elemezték az árvízi kockázatot: 1,5, 2 és 3 Celsius-fokos hőmérséklet-növekedés esetén, és arra a megállapításra jutottak, hogy

Közép- és Nyugat-Európában nő meg leginkább az árvízi kockázat mindhárom esetben, és minél nagyobb a hőmérsékletnövekedés, annál nagyobb lesz a kockázat.

Másfél Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés esetén 113 százalékkal nő az árvízi kockázat, 3 Celsius-fokos növekedés esetében 145 százalékkal. Előző esetben a térségben élő lakosok 86 százalékát, mintegy 650 ezer embert érinthet a természeti csapás, amely mintegy 15 milliárd kárt okozhat évente. Utóbbi esetben mintegy 780 ezer embert sújthatnak az áradások, és a kár elérheti a 17 milliárd eurót évente.

A 2015 decemberében Párizsban tartott klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak biztosítására, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azon szándékukat, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartsák. Még ha a globális felmelegedést sikerül is ezen korlátokon belül tartani, a regionális hőmérsékleti változások és ezáltal a klímaváltozás hatásai jelentősen eltérhetnek a globális átlagtól.

A mostani tanulmány eredményei azt mutatják, hogy

az árvízi kockázat jelentős növekedését el lehet kerülni azzal, ha a globális felmelegedés az alacsonyabb hőmérsékleti növekedésen belül korlátozódik

- olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő honlapon.

Borítókép: MTI/EPA/Yoan Valat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!