Offline elérhető tanösvény-túrák

2018.01.10. 13:38

Ökoturisztikai minőségfejlesztési program indult a Bükkben

A január elején a Bükki Nemzeti Parkban (BNP) elindult program arra irányul, hogy az igazgatóság által működtetett bemutatóhelyek és szállások minél magasabb szinten feleljenek meg a vendégek elvárásainak.

Forrás: pixabay.com

A Bükki Nemzeti Park számos turistákat vonzó bemutatóhelyet kezel. Ilyen például a lillafüredi Szent István-barlang és Anna-barlang, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület, Szilvásváradon a Millenniumi kilátó és a Szalajka-ház, Felsőtárkányban pedig a Nyugati Kapu Látogatóközpont.

Az önerőből megvalósuló minőségfejlesztési programban a BNP összes tanösvénye elérhetővé válik a guide@hand bnpi mobil alkalmazásban, ahol offline is elérhető tanösvény-túrákon vehetnek részt az érdeklődők, több esetben idegen nyelven is elérhető audioguide funkcióval kiegészítve.

Mindemellett az igazgatóság hamarosan megújuló honlapján is lehetőség lesz a túrák egyéni megtervezésére, amit a QARD outdoor modulja segítségével le is tölthető a telefonokra vagy a GPS készülékekre.

A közlemény kitér arra is, hogy a programon belül fontos szerep jut a bemutatóhelyek ökoturisztikai hálózattá szervezésének, amelynek keretében egységes, a BNP teljes területét lefedő élményközpontú tájékoztató rendszert alakít ki az igazgatóság.

A hálózatosságot erősíti az egységes jegyrendszer, illetve a márciustól elérhető online foglalás, amely kedvezményekkel is várja majd a vendégeket.

A minőségfejlesztési program része az ökoturisztikai munkatársak továbbképzése is. A park a minőségfejlesztési programtól nem feltétlenül a vendégforgalom, hanem az elégedett vendégek számának jelentős növekedését várja – olvasható a tájékoztatóban.

Borítókép: Illusztráció

Pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!