pénzbe sem kerül

2018.04.20. 08:00

Nevessen ön is mindennap!

Akár vonzónak szeretne látszani, akár az egészségét szeretné megőrizni, a leghatásosabb eszköz a nevetés.

Mediaworks/test&lélek

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Nikolai Kazakov

A nevetés nem csupán valamiféle kellemes mellékhatása az életünknek, hanem velünk született képesség. Még a látássérült csecsemők is ugyanabban a korban kezdik mosolyra húzni a szájukat, mint a többiek, tehát nem utánzó viselkedésmintáról van szó – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

A kisgyerekek akkor is tudnak szívből kacagni, ha látszólag semmi okuk rá – a játék és a körülöttük lévő színes világ megismerése épp elegendő ok számukra. Nem csoda, ha naponta akár 200-300 alkalommal is elnevetik magukat. Ez a szám egy átlagos felnőtt egy átlagos napján csupán 20 vagy még kevesebb…

Jókedv, receptre

Aki sokszor és gyakran nevet másokkal, rengeteget tesz a testi-lelki egészségéért, sőt még a szerelméért is. Azok a párok ugyanis, akik mindig bolondoznak egymással, a felmérések alapján határozottan elégedettebbek a kapcsolatukkal. Ezenkívül a nevetés el is lazít: miközben a rekeszizom működésben van, az agy erőteljesen csökkenti a stresszhormonok, az adrenalin és a kortizol termelését. Ugyanakkor a jóízű kacagás utat nyit a boldogsághormonok, a szerotonin és a dopamin előtt.

A kitörő öröm persze nemcsak az agyat tartja fitten: a test számtalan izmát mozgatja meg egyszerre, hatására mélyebbeket lélegzünk, így több oxigént használ fel a tüdő, a szív és a keringési rendszer, az immunrendszer pedig magasabb fokozaton működik. Kész csodaszer tehát, amely ráadásul még pénzbe sem kerül!

A testre gyakorolt jótékony hatásain kívül a jó humorérzék a pszichét is befolyásolja: tanulmányok kimutatták, hogy azok, akiknek az életében jelentős szerepet játszik a nevetés, egyrészt hosszú távon elégedettebbnek érzik magukat, másrészt több esélyük van egy sikeres életre is, mint a viccet nem értő társaiknak. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a jó humorral megáldott emberek sokkal nyitottabban tekintenek az életre, annak buktatóival és visszásságaival együtt.

Összeköt

A nevetés „olajozza meg” társas kapcsolatainkat, ez magyarázza, miért nevetünk 30 százalékkal gyakrabban, ha emberek vesznek körül bennünket. Velünk született ösztönről van szó, amelyet az evolúció során fokozatosan sajátítottunk el – de nem csak mi! Míg régebben úgy gondolták, hogy a nevetés az emberi faj sajátja, ma már tudjuk: az orángutánok és a csimpánzok is képesek olyasmire, ami a nevetés előfutárának tekinthető.

De egyáltalán miért alakulhatott ki ez a képességünk? A kutatók szerint a nevetés a játékkal, a játékossággal áll összefüggésben, amely az emlősök közt a dulakodás vagy „csúfolódás” feloldásaként, egyfajta békülési gesztusként funkcionál, később az „együtt nevetésben” csúcsosodik ki, s így a közösséget összetartó erővé válik.

Tanulható!

„Valaki vagy érti a viccet, vagy nem”

– jegyezzük meg, látván, hogy nem egyforma mértékben vagyunk fogékonyak a komikus helyzetekre. A jó humorérzéket azonban a tévhittel ellentétben lehet tanulni, fejleszteni. Ikrekkel végzett kutatások kimutatták, hogy a humor ugyan részben tényleg veleszületett tulajdonság, de nagyrészt inkább a környezeti hatások, a szocializációs folyamatok során alakul ki és formálódik.

Szerencsére a nevetés ragályos, és ezt a gyógyhatású járványt sokszor már magának a nevetésnek a puszta látványa vagy hangja is kiváltja. Próbáljuk csak ki, érdemes!

A nevetés hatalma

Nevetőjóga: Indiából indult világhódító útjára a mozgalom 1995-ben dr. Madan Kataria révén. A terápiás foglalkozásokon a résztvevők megtanulnak láthatóan minden ok nélkül nevetni, pusztán speciális gyakorlatok segítségével. Előnye, hogy az öngerjesztett nevetés könnyen átalakul valódi, őszinte, természetes kacagássá, főleg, ha azt társaságban művelik, így saját magunk idézhetjük elő a nevetéssel járó jótékony hatásokat. Magyarországon is több ilyen klub működik.

Bohócdoktorok: A mosollyal gyógyító „doktorok” 1996 óta dolgoznak Magyarországon a gyermekek és idősek gyógyulásáért, hiszen számos tudományos kutatás bizonyítja, hogy a nevetés segíti a betegek állapotának javulását. Az önkéntesek nem egészségügyi szakemberek, hanem előadóművészek, többféle színpadi területről érkeznek, van köztük színész és énekes is.

Borítókép: Illusztráció

Nikolai Kazakov / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!