megdöbbentő számok

2018.07.23. 15:39

A fényvédők használata jelentősen csökkenti a bőrrák kockázatát

A fiatal ausztrál férfiak körében a leggyakoribb, a nők esetében pedig a második leggyakoribb ráktípus a melanoma.

Forrás: Shutterstock

A fényvédő krémek rendszeres használata gyermek- és felnőttkorban 40 százalékkal csökkentette a bőrrák egy gyakori, agresszív formájának, a melanomának a kialakulását a 18-40 éves kor közötti ausztrálok körében, azon kortársaikhoz képest, akik csak elvétve védekeztek a napsugárzás káros hatásai ellen – derült ki a Sydney-i Egyetem tanulmányából.

A melanoma a leggyakrabban diagnosztizált ráktípus a 25-49 éves kor közötti ausztrál férfiak körében, és a mellrák után a második leggyakoribb ráktípus a 25-49 éves nők esetében. Minden három ausztrálból nagyjából kettőnél diagnosztizálnak melanomát, vagy a bőrrák egy másik formáját a 70 éves kor betöltéséig – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A Sydney-i Egyetem tanulmánya a JAMA Dermatology című folyóiratban jelent meg, és elsőként vizsgálta a fényvédők használata és a melanoma kockázata közötti összefüggést a 40 év alatti korosztály körében. A kutatók csaknem 1700 olyan fiatal felnőtt adatait elemezték, akik részt vettek az Australian Melanoma Family Study elnevezésű tanulmányban.

„Tanulmányunk azt mutatja, hogy a fényvédő krémek használata gyermek- és felnőttkorban védelmet nyújtott a melanomával szemben a 18-40 év közöttiek számára, 35-40 százalékkal csökkentve a kockázatot azoknál, akik rendszeres naptejhasználók, szemben azokkal, akik csak elvétve védekeznek ilyen módon a napsugarak ellen – mondta Anne Cust, az egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

”A napsugárzásnak való kitettség és a leégés, valamint a melanoma kockázata közötti összefüggés, különösen gyermekkorban már bizonyított, és a mostani tanulmány kimutatta, hogy a fényvédők rendszeres használata védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásaival szemben„ – fogalmazott a szakember.

A tanulmány szerint általában a fiatalabb, brit, vagy észak-európai felmenőkkel rendelkező, magasabb iskolai végzettségű, világosabb bőrű és a bőr felhólyagosodásával kísért leégést már megtapasztalt nőkre jellemző leginkább, hogy rendszeresen használnak fényvédőt.

Ezzel szemben az idősebb, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező és sötétebb, vagy a leégésnek jobban ellenálló bőrrel rendelkező férfiakra jellemző leginkább a naptej használatának elhagyása.

”Gyermek és felnőttkorban is rendszeresen használni kell fényvédőt a mérsékelt, vagy azt meghaladó UV sugárzási szint esetén, hogy csökkentsük a melanoma és a bőrrák egyéb formáinak kockázatát„ – húzta alá Cust, megjegyezve, hogy a napsugárzásra érzékeny bőrűek, vagy sok anyajeggyel rendelkező emberek esetében még erősebb jótékony hatással bírhatnak a fényvédők.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!