Így zajlik az élet Böjte Csaba otthonaiban

Déván áll Böjte Csaba gyerekbirodalmának központja, a Szent Ferenc Alapítvány és a zömében félárva és árva gyerekeket gondozó Magyarok Nagyasszonya Kollégium – írja átfogó riportjában az Erdélyi Napló, melyben az Alapítvány szárnyai alatt nevelkedő gyerekek életét mutatja be. A Progresului (Haladás) utca végében található az 1300-as években épült kolostor és ferences templom. A templom körüli régi lakónegyedet a múlt rendszer lerombolta, így csak sejteni lehet, hogy a római katolikus kolostor valami csoda folytán menekült meg. A rendszerváltás után, 1992-től ez az épület lett a környékbeli számkivetett, elhagyott, nehéz sorsú gyerekek menedéke. Innen nőtte ki magát a mára több mint kétezer-egyszáz gyereket gondozó alapítvány.

A portál riportere egy kolozsvári gyerekcsapattal érkezik Dévára, ahol az egyik alapítványi ház vendégszobáiban kap szállást: mint kiderült, ez a megoldás is besegít az alapítvány pénzügyeibe. Erdélyi és magyarországi turisták részéről nagy az érdeklődés az ilyen szállás iránt.

Amint arról a cikk beszámol, a dévai kolostor szomszédságában az alapítvány egy négyemeletes tömbházat vásárolt meg az előtte levő tágas udvarral együtt, amelynek egy részén korszerű játszóteret és focipályát alakítottak ki.

Minden lakásban egy-egy nevelő gondozásában 8-10 gyerek nevelkedik, külön a lányok és külön a fiúk.

Az újságírónak Vitalis Alex tizenegyedikes fiatalember magyarázza el napi programját. Reggel hatkor ébresztő, majd mosakodás, takarítás és fél héttől hétig reggeli a tömbházak melletti közös ebédlőben. A lakásokban nincs konyha: a nevelő kíséretében minden gyerek az étkezőben eszik reggel, délután, a tanórák befejezése után és este. Akárcsak egy jól működő kollégiumi bentlakásban, programja van a délutáni tanulásnak és a szabadidős tevékenységeknek egyaránt. Este a nevelő kikérdezi a megtanult házi feladatot, majd 10 órakor takarodó, lefekvés.

„Hétvégén különböző programjaink vannak. Rendszeresen eljárunk kirándulni, a kisebbeknek tevékenységeket szerveznek, a nagyobbak pedig fociznak, kosaraznak, mindenki a kedve szerint töltheti a szabadidejét”

– magyarázza Alex.

A húsz éve fiúkat nevelő Szemeti Krisztina a riporternek elmondta: több olyan cigánygyereke volt, aki érettségizett vagy tovább tanult. A két évtized alatt mintegy 150 fiú került ki a gondozásából, többen egyetemet, főiskolát végeztek Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen. Az elvált asszony saját fiát is együtt nevelte az árva és félárva gyerekekkel egy lakásban. A Marosvásárhelyen, kertészmérnöki szakon végzett fia az alapítvány nagyszalontai házában felnőtt lányt vett feleségül, ma már boldog családapa. Szemeti az évek során annyira hozzászokott a fiúkhoz, hogy mindig csak fiúcsapatot nevelt. Képes üzenetek és levelek bizonyítják: az időközben kiröppent neveltjei mennyire hálásak a sokévi munkájáért. Családapaként sokan ma is tartják vele a kapcsolatot, felhívják telefonon, megosztják vele gondjaikat és örömeiket.

A főállású nevelő élete – aki állandó munkaviszonyban áll a Gyerekvédelmi Hatósággal – nem könnyű feladat, hiszen munkáját folyamatosan ellenőrzi nemcsak az alapítvány, hanem az állami hatóság is. Felelőssége nagy, hiszen aki szülő, az jól tudja, egy-két gyereket sem könnyű nevelni, nemhogy tízet.

A nevelőnek évente egy hónap szabadság jár nyáron, amikor a gyerekeket táborokba viszik Erdélybe és Magyarországra. Az év többi időszakában mindig együtt van neveltjeivel: együtt esznek, együtt tanulnak, együtt kirándulnak. Krisztina szerint ezt a munkát csak nagy elköteleződéssel lehet vállalni, hivatásnak tekinteni, ő viszont szereti, és kitart mellette. Igaz, ma már nincs nagy érdeklődés az újabb állások betöltése iránt, de mindig akadnak olyanok, akik legalább megpróbálkoznak vele. Ha nem megy, abbahagyják, de a többség kitart. Mielőtt valaki erre adja a fejét, alapos kiképzésen, kurzusokon kell részt vennie, hogy a gyerekvédelmi hatóság beleegyezését adja az állás betöltéséhez. Vannak egyedülálló nevelők és házaspárok is, ahol rendszerint az anya vállalja a nevelői teendőket. De az egykori neveltekből is visszatérnek nevelőnek leróni valamit abból a hálából, amivel itt eltöltött éveiket szeretnék viszonozni.

Déván jórészt már csak Hunyad megyei gyerekek vannak. Megyénként mindenhol helyi házakban oldotta meg az alapítvány a gyerekek gondozását. A kezdeti években Böjte Csaba járta a nyomornegyedeket, és úgy szedte össze a lecsúszott családok gyerekeit.

Ma már a világhálón elérhető információknak köszönhetően jelentkeznek hozzátartozók, özvegyen maradt szülők vagy éppen helyi közösségi vezetők, hogy a kilátástalan helyzetben levő gyerekeket behozzák az alapítványhoz.

Ahány gyerek, annyi élettörténet elevenedik meg a szemlélő előtt. „Azért kellett ide jönnöm, mert édesanyám egyik helyről a másikra költözött, nem volt állandó lakásunk” – magyarázza egy tízéves kislány, aki édesapjára nem is emlékszik. Egy másik kislány szétesett családból származik, ahol az édesapa alkoholista, a gyerekeket pedig nem engedik a közelébe, mert bántalmazza őket. Egy érettségiző fiatalember arról mesél, hogy sokan vannak testvérek, de ő nem árva: haza szokott járni hétvégeken, az itt tartózkodását az alapítvány fedezi, mert a szüleinek erre nincs pénze.

„Amikor Csaba testvér Déván szokott tartózkodni, kiül velünk az udvarra beszélgetni. Azt szokta mondogatni, ez a központ egy nagy fa, ahova a madarak leszállhatnak, megpihenhetnek, aztán tovább repülnek. Ide bárki bejöhet és el is mehet, de akár fészket is rakhat”

- meséli a fiú.

A gyerekekkel folytatott beszélgetésekből kiderül, többségüknek valamelyik szülője él, és valamilyen rendszerességgel látják őket. De folyamatosan visszatérő motívum, hogy „édesapám vagy édesanyám iszik, elvált, szegények vagyunk, nem volt mit ennünk, vertek”. Vagy egyszerűen olyan körülmények között éltek, ami egy 21. századi ember számára még Erdélyben is nehezen elképzelhető.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes többnyire úton van. Legtöbbször az alapítványért kilincsel: rengeteg előadásra, misére hívják. Csak így lehet összeszedni e hatalmas, több tucat településen 83 gyermekházat számláló birodalomnak a fenntartási költségét. A támogatások zömét adó magyarországi kormányzati és magánadakozók mellett Ausztriából, Németországból, az Egyesült Államokból, de Ausztráliából is kapnak adományokat. Ruha- és élelmiszeradományok folyamatosan érkeznek Erdélyből is: a kolostor előcsarnokában halmokban állnak a frissen hozott csomagok, amit folyamatosan válogatnak, és a ruhákat szétosztják a gyerekek között.

„Az állam kissé megnövelte a támogatást, de az alapítványunknak átutalt összeg még soha nem fedezte a szükségletek felét. A másik felét vagy inkább kétharmadát úgy próbáljuk összegyűjteni, hogy keresztszülőket keresünk.

Sok a magánjellegű adomány és támogatás, én magam is sokat prédikálok, könyveket írok, amit eladunk, és a bevételeket erre fordítjuk. Ha elhívnak valahova misét tartani, a perselypénzt a plébánosok rendszerint ideadják: a gyerekek énekelnek, én pedig prédikálok”

– magyarázta az Erdélyi Naplónak telefonon Böjte Csaba.

A szerzetes elmondta: azokat a gyerekeket fogadják be, akiknek a hozzátartozói vagy a gyámhatóság ezt írásban kéri. Miután a helyi önkormányzat és a gyermekvédelem elvégzi az ilyenkor szükséges szociális vizsgálatot, az alapítvány ideiglenes jelleggel befogadja a gyereket. A szociális gondozásba kerülők felének valamelyik szülője él, de egyharmaduk árva: lehet, hogy él valahol az apuka vagy az anyuka, de nem tudnak róla. Ugyanakkor sok a lányanya, aki egyedül szülte meg a gyerekét. Olyan esetek is vannak, amikor az anya több – akár négy-öt – gyerekkel is elmenekül otthonról az alkoholista férj elől, vagy özvegyi sorba kerül. Ilyen esetben az anyát befogadják a gyerekeivel együtt.

A ferences szerzetes szerint több olyan nevelőjük is van, aki önkéntesen és lelkesen jelentkezett, az alapítvány pedig kiképezte.

„Azt hiszem, csodaszép dolog gyereket nevelni. Akiben ez tudatosul, annak ez szép hivatás az alapítvány keretében is. Vannak olyan nevelőink, akik nálunk végeztek, akik alkalmasak erre, és szeretettel maradtak továbbra is” – fogalmaz Böjte. ”Persze nevelője válogatja, de a gyerekek kezelhetőek. Ha nagy problémáink lennének, akkor nem mernénk ennyi gyereket vállalni, és nem tudtunk volna mintegy négyezer fiatalt útra bocsátani az alapítvány fennállásának 25 éve alatt„ – folytatja.

”A most vakációra kerülő 2134 gyerekből kevesebb, mint tízen buktak osztályismétlőre. Ezek a gyerekek mind olyan helyről jöttek, hogy elvileg mindegyikük megbukhatott volna, ha nem foglalkozunk velük”

– meséli a ferences szerzetes.

Hogy mennyi a tehetséges, jó fejű gyerek, azt az is bizonyítja, hogy az alapítvány a továbbtanulni akaró fiatalok számára Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Csíkszeredában bentlakást és teljes ellátást biztosít az egyetemi évekre. A többség valamilyen szakmát tanul, az alapítvány pedig a gyakorlati oktatást helyi tanműhelyekkel is támogatja, a fiataloknak pedig segít az elhelyezkedésben, hogy senki ne kerüljön az utcára.

A huszonöt éves évforduló

A hivatalosan 1993-ban elkezdett alapítványi munka 25 éves évfordulóján szeptember 13-án 6 órától Budapesten a sportarénában ünnepi gálaműsort szerveznek. A meghívott előadók – Presszer Gábor, Ákos, Edda, Republik és mások – mintegy ötszáz erdélyi gyerekkel közösen lépnek fel a közönség előtt. Böjte Csaba ezzel a műsorral is szeretné megköszönni az anyaországi támogatóknak az elmúlt két és fél évtizedben nyújtott önzetlen segítséget, ami nélkül nem lehetett volna fenntartani e messze földön híres gyerekbirodalmat.

Borítókép: Gyerekek hintáznak a dévai Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon udvarán 2013. október 6-án.

Forrás: MTI / Rosta Tibor