Nem merünk leállni

2019.01.06. 08:18

Az emberek többsége nem tud pihenni

A nagy rohanásban, a folyamatos online jelenlét mellett elfeledkeztünk róla, hogyan tudnánk kikapcsolni.

Mint arról a csalad.hu beszámol, egyre több szakember véli úgy, hogy az emberek “elfelejtették”, hogyan lehet kikapcsolni. A Guardian című brit lap cikke nyomán a csalad.hu írása rámutat: a probléma az, hogy a többség képernyőtől képernyőig vándorol, ha éppen nem kell dolgoznia. A közösségi média és az online tartalmak böngészése után a legtöbben a tévét kapcsolják be. Még az ünnepek alatt is sokan ellenőriztük az e-mail fiókunkat, sőt,

az emberek egy jó része nem is emlékszik, mit csinált otthon pihenés címszó alatt a karácsonyi szünetben.

A cikk szerint a probléma mindenkit érint, még a hírességeket is. Diane Keaton színésznő a More című magazinnak például azt mondta, “fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek magammal, amikor egy hét szabadságot kapok”. Gwen Stefani amerikai énekesnő a Stylist elnevezésű lapnak adott interjújában egyenesen így fogalmazott a tétlenségről: “egy kicsit pánikba esem, vagy azon kezdek el gondolkozni, milyen feladat vár rám hamarosan”. Egy másik híres személyiség, a Tesla, a PayPal és más világszerte ismert cégek és újítások atyja, Elon Musk arra a kérdésre, hogy mit csinál, ha munkahelyén befejezi a feladatait, azt felelte: „általában még többet dolgozom”, jelentős részben otthon.

 

Fotó: Shutterstock

Elborítanak bennünket a digitális impulzusok, a feladatok, és a figyelem folyamatos megosztása is teljesen általános dolog. A szakemberek azonban egyre többen hívják fel a figyelmet a jelenség veszélyeire. Rahel Andrew klinikai pszichológus azt mondta, praxisában tapasztalja, hogy évről évre nő a kütyüfüggők száma.

„Sokak számára egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy kikapcsolódjanak, ne foglalkozzanak a készülékükkel, egyszerűen csak pihenjenek.”

A probléma nem csak a felnőtt korú, már dolgozó lakosságot érinti, a szakember 12-70 év között minden korosztályban hasonló tendenciákat tapasztalt. A többség néha el is vész a digitális világban: kicsit nézegeti ezt, aztán azt az applikációt, végül pedig lefekvéshez készülődve nem tudja megmondani, mivel is töltötte el otthon azokat a hosszú órákat. A pihenés kimarad az életéből.

David Morgan pszichoanalitikus szerint az emberek elfelejtették, hogyan pihenjenek, hogyan érezzék jól magukat, aminek súlyos következményei lehetnek.

„Az emberek megszokták, hogy folyamatosan figyelniük kell valamire, így nem tudnak önmagukra, saját énjükre koncentrálni.”

Mindig valamivel foglalkoznak, amiről úgy érzik, hogy azt kellene tenniük. Kikapcsolni sosem mernek.

Fotó: Shutterstock

 

A szabadidő tartalmas, mégis pihentető eltöltéséhez tippeket is ad a cikk: mint írják, érdemes elgondolkodni azon, gyermekként mi szórakoztatott minket a legjobban. Ha megvan az évtizedekkel ezelőtti élmény, ki kell újra próbálni, vagy valami hasonlóba fogni – kütyü nélkül. És ha ezeken túl vagyunk, egyszerűen vesszünk el a világban. Elég bemenni a belvárosba, vagy ellátogatni egy ismeretlen településre, és ott elektronikus eszközök nélkül bolyongani az utcákon, parkokban – a közösségi oldalak tanulmányozásához képest akár egy óra alatt is sokkal több élményben lehet része mindenkinek.

Borítóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!