nem boszorkányság

2019.04.05. 15:00

Közelebb hozni a csillagokat az emberekhez

Úgy érezték, jó lenne mások számára is elérhetőbbé, láthatóbbá tenni ezt az érdekes, látványos világot.

Hányszor történt meg a kedves olvasóval, hogy egy csillagos nyári éjszakán csak úgy, a fűben fekve fürkészte a csillagos eget? Feltételezem nem sokszor, s lehet csak azért, mert eszébe sem jutott. Van aki számára ez hobbi, felnéz a csillagos égboltra, és egy olyan csodálatos világot lát, amelyről akár órákon át tudna mesélni. A Liget Főcze Zsolt amatőr csillagásszal beszélgetett.

Több mint két éve már annak, hogy egy négy tagú baráti társaság gondolt egy nagyot, és létrehozott egy amatőr csillagászati egyesületet. Persze mindamellett, hogy barátok voltak, mindannyian komolyan érdeklődtek az asztronómia iránt, és bár közösen tartottak megfigyeléseket, elmélyültek a csillagászat sokak számára különleges világába, úgy érezték, jó lenne mások számára is elérhetőbbé, láthatóbbá tenni ezt az érdekes, látványos világot. Így jött létre Csíkszeredában a Csillagász Tanonc Egyesület – meséli az egyébként műépítészként tevékenykedő Főcze Zsolt.

Érdeklődését még középiskolás korában keltette fel a csillagászat, mosolyogva meséli, egy barátjával esténként szabad szemmel figyelték az égboltot, rajzoltak, térképeket készítettek.

Sajnos nem is érzékelik az emberek, hogy ez mennyire fontos. Felnéznek az égre, talán megcsodálják a csillagokat, de ezzel annyi. A csillagászat a legrégebbi tudomány. Már az őskorban is az emberek felnéztek az égboltra, és az ott látottak szerint alakították az életüket. Tulajdonképpen életünk minden területe kapcsolódik a csillagászathoz

– meséli lelkesen a fiatalember. A négy fiatal hű maradt az egyesületet létrehozó alapgondolathoz, azaz közelebb hozni a csillagászatot az emberekhez, ezért elég rendszeresen látogatnak el iskolákba, hogy a gyerekeknek erről a tudományágról meséljenek. De szerveznek filmestéket, megfigyeléseket és mifelénk ritkaságszámba menő csillagvizsgálást, stargazinget.

„Sötétedéskor helyszínre megyünk családokhoz, baráti társaságokhoz, viszünk csillagvizsgáló felszerelést és elmeséljük, hogy mit láthatnak az égbolton. Mesélünk a csillagképekről, ha szerencsénk van, elkapjuk az űrállomást, erről is mesélünk. Nagyon élvezetes, főleg ha látszanak a bolygók” –magyarázza.

Csillagvizsgálót szeretnének

Terveik is vannak a csíkszeredai fiataloknak. „Nagy vágyunk, hogy létesítsünk csillagvizsgálót Marosfőn a Gréces tetőn. Tárgyaltunk már a csíkszenttamási polgármesteri hivatallal és a közbirtokossággal, nagyon nyitottak voltak. Két évre bérbe kaptunk 500 négyzetmétert, ide szeretnénk egy komolyabb csillagvizsgálót, táborokat szerveznénk és akár a későbbiekben kutatást is lehetne végezni. Nyilván pályázati pénzből, hiszen ez egy több ezer eurós befektetés lenne, alaposan át kell gondolni, de az már jó, hogy nyitottságra találtunk” – ecseteli Főcze Zsolt.

A csíki fiatalok egyesülete tagja az Astronomers Without Borders, nemzetközi csillagászati egyesületnek, de jó kapcsolatot ápol az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesülettel.

Zsolt szerint a csillagászatnak a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet kellene szentelni, ez a tudományág nagyobb érdeklődésre tarthatna számot, és ennek segítségével sok kérdésre választ is kaphatnánk.

Nagy városokban a fények, a reklámok elveszik a figyelmet, az embernek eszébe sem jut az égboltra nézni, elmerülni a csillagok csodálatos világában.

Mi még szerencsés helyzetben vagyunk. Jó lenne, ha kicsit tudatosabban vizsgálnánk az eget, amikor tiszta szabad szemmel is fel lehet ismerni a csillagképeket, a Tejutat. Lefekszel a fűbe, ott vagy te és az univerzum. Olyan élmény amit kár kihagyni. Érzed, részese vagy a mindenségnek. Ha pedig csillagvizsgálóval nézzük az égboltot, az teljesen magával ragad” – mondja Főcze Zsolt. Én meg csak megerősíteni tudom, csillagvizsgálóval megnézni a Szaturnuszt és a gyűrűit, a hold krátereit, Jupiter szemét és holdjait, nappal a napfoltokat, élmény a javából.

Borítókép: liget.ro / Veres Nándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!