valódi veszély

2019.04.17. 17:59

Újra megjelenhetnek a jetskik Balatonon?

Tavaly még Magyarország legnagyobb hajós és vízisport kiállítása, a Budapest Boat Show Újdonság pályázatának nyertese volt a magyar tervezésű ElectroJet, idén pedig már kiverte a biztosítékot a szakértőknél a tény, hogy a jármű a Balatonon is használható.

Balatonkenese, 2018. április 16. Réder Ákos tervezõ a Narke Electrojet prototípusát teszteli Balatonkenesén 2018. április 16-án. A Narke a világ elsõ sorozatgyártásra fejlesztett, elektromos meghajtású jet-skije. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Narke TheElectroJetet, vagyis az elektromos jetskit 2018-ban mutatták be először a tavon, az első nyilvános tesztelésen a LikeBalaton is jelen volt. A portál most annak járt utána, hogy valóban halálos veszedelmet hozhat-e a jogszabályi hézag a Balatonon fürdőzőkre.

A magyar mérnökök által, Balatonvilágoson fejlesztett ElectroJet minden bizonnyal hamarosan a világ összes vizén közlekedni fog. Hossza 4 méter 2 cm, ezért a Balatonon kisgéphajó vezetői engedély lesz szükséges hozzá, ami feltételezi a hajózási szabályzat ismeretét. A jármű egy vízhűtéses, háromfázisú aszinkronmotort és egy Li-ion akkumulátort rejt magában, és elérheti az 55 km/h-s végsebességet is, ami a vízen nagyon gyorsnak számít.

A magyar fejlesztőknek tehát sikerült egy olyan megoldást kitalálniuk, mellyel mintegy két órán keresztül tudnak működtetni egy a vízen nagyon gyorsnak számító, formájában és alkalmazásában a jetskinek megfelelő járművet. Ez az első sorozatgyártásra szánt ElectroJet, mely már előrendelhető. A jármű gyönyörű és tényleg modern. Nem is ezzel van a gond.

Mint tudjuk, a Balatonon nem lehet a hagyományos jetskit használni és ugyanígy tiltott a belső égésű motorral hajtott kishajók, csónakok használata is.

Az ElectroJet azonban más. A LikeBalaton cikke szerint ugyanis a jármű megfelel a jelenlegi törvényi kritériumoknak, mivel nem belső égésű motorja van, hanem elektromos. Az ElectroJet éppen beleillik egy joghézagba: bár tényleg úgy néz ki és ugyanarra való, mint a benzinmotoros jetskik, a jármű villanymotoros, a hossza pedig 2 centiméterrel nagyobb mint 4 méter, így a jetskikre vonatkozó tiltások ‒ bár azokat alapvetően nem a belső égésű motorok miatt hozták ‒ nem vonatkoznak rá.

Sokan ellenzik

A LikeBalaton szerint szakmai és civil szervezetek sorra tiltakoznak az ellen, hogy az elektromos jetskiknek az új meghajtási módra nem felkészült ‒ több évtizedes ‒ tiltás ellenére szabad préda lehessen a Balaton. Elektromotoros vagy benzines, a lényeg, hogy jetski – érvelnek.

A kérdésre, hogy miért ne engedjék be a jetskiket a Balatonra, a portál számos érvet is felsorakoztat.

Egyrészt veszélyes a fürdőzőkre, szörfösökre vagy éppen a gumicsónakban ülő gyerekekre.

Bredák Károly például gerinc- és bordatörést szenvedett, amikor egy vasárnap délután a gumicsónakjuknak rohant egy jetski a délegyházi tavon.

A feleségével a csónakban napozó férfi a vízbe zuhant és meghalt. A szemtanúk szerint a baleset előtt négy jetski körözött szórakozásból a gumicsónak körül. A tragédia bekövetkeztekor hárman azonnal elszeleltek. Negyedik társuknak annyira megsérült a jetskije, hogy a partig is alig jutott ki. A vízimotor vezetőjének nem volt engedélye a járműre.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke sem örül az e-jetskik megjelenésének. „Egy ilyen 40-50 km/h-ás sebességre képes eszköz a Balatonon borzasztóan veszélyessé válhat. Ha egy jetski bemegy egy strandra, és nem elég gyakorlott a vezetője, akkor az végeláthatatlan katasztrófához vezethet„ – emelte fel a szavát az elnök.

Kollár szerint a vitorlásszövetséget és a vitorlázókat egyébként az elektromos hajók megjelenése nem zavarja. ”Nem az elektromos motorok, és nem az elektromos hajózás ellen vagyunk. A Magyar Vitorlás Szövetség és a Balatoni Elektromos Hajózási Nonprofit Kft. együttműködést is kötött két éve, ami arról szól, hogy a nem hangos, hullámokat nem keltő e-hajókat üdvözöljük a tavon, és együtt dolgozunk. Ám azt látom, hogy annyira gyorsak ezek a járművek, hogy egy víz alól felbukkanó embert pillanatok alatt el lehet kaszálni. Borzasztóan balesetveszélyesnek gondolom„ – mondta a portálnak Kollár Lajos.

Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke szerint a Balatonon kicsik ahhoz a távolságok, hogy a jetskis pillanatok alatt ne érjen oda egy úszó emberhez, ne érjen oda egy szörföshöz. A kanyarvételekkel felcsap egy bizonyos vízmennyiséget, ami akár a fürdőzők, akár más vízi sportolók számára zavaró lehet, hullámzást kelthet – hangsúlyozta.

”Nem lenne jó megváltoztatni azt a miliőt, ami jellemezte eddig a tavat, mint például a családbarát jelleg, a vitorlázás, vagy a horgászturizmus. A jetski engedélyezése alapjaiban változtatná meg a Balaton megítélését. Itt az emberi tényezőt is figyelembe kell venni, ami fokozottabban jelentkezhet„

– emelte ki Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, aki a tó környéki polgármestereket tömörítő Balatoni Szövetség elnökeként azt is látja, hogy önkormányzatok többsége ellenzi az eszköz használatát.

”Sok polgármester kollégának az elektromos jetski zajhatása miatt is kétségei vannak, ez ugyanis a víz közepén használva is hallható a parton. Elhangzottak érvek azzal kapcsolatban, hogy engedjük őket a Balaton közepén, csakhogy ezeknek ki is kell menni a partról, a kijárókat hogyan fogjuk biztosítani?„ – tette fel a kérdést.

Gyakoriak a súlyos balesetek

A jetski balesetekről szóló nemzetközi híradások szerint annyira gyakoriak a halálos, vagy életre szóló sérülésekkel járó balesetek, hogy jó néhány ország tervezi, hogy szigorú szabályokat vezetnek be, vagy akár be is tiltják ezeknek a járműveknek a használatát.

A baleseteket főként alkoholos vagy egyéb befolyásoltság, túlzott vakmerőség, vagy éppen a többiek, esetleg a parton, kísérőhajón lévő hölgyek elképesztésének vágya generálja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!