az alvás fontossága

2020.03.16. 10:38

Ha ezekre figyelünk, elkerülhetjük a gyerekkori elhízást

Egy új tanulmány szerint a gyermekkori elhízás szoros kapcsolatban áll a rendszertelen étkezési szokásokkal, a képernyőidővel és a lefekvés idejével is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Africa Studio

A kisgyermekek napi rutinja nagymértékben befolyásolja a testsúlyuk alakulását – írja a csalad.hu a Parents magazin cikke alapján.

Eszerint azok a szülők, akik egy meghatározott napirendet alakítanak ki gyermeküknél óvodáskorban, komoly hatással vannak kora tinédzserkori éveikre is. A kutatók szerint

kulcsfontosságú, hogy már kisgyermekkorban megtanítsuk a gyermekünknek, miként tarthatják fenn a lelki és fizikai egészségüket.

Az említett kutatásban 11 ezer Angliában élő, 2001 és 2002 között született gyermeket vizsgáltak. Eszerint a 3 évesek 41 %-a feküdt le minden nap azonos időben, közel 50 %-a étkezett rendszeresen, és 23 %-ának szabályozták, hogy mennyit nézhet tévét vagy egyéb digitális képernyőt.

Az alvás a legfontosabb

A kutatók szerint a három kritérium közül

az alvási idő a legfontosabb az elhízás szempontjából.

A kutatásban szereplő 11 éves gyerekek 6 %-a volt túlsúlyos, és rájuk jellemző volt az is, hogy óvodás korukban rendszertelen időben fektették le őket a szüleik.

„Az alvásnak rendkívül nagy jelentősége van, különösen a kisgyermekeknél” hangsúlyozta Sarah Anderson, a tanulmány egyik szerzője és az Ohio Állami Egészségügyi Főiskola professzora.

„Annak ellenére, hogy még mindig nem tudunk mindent az éjszakai pihenés és az anyagcsere kapcsolatáról, a kutatások egyre szorosabb összefüggést találnak az elégtelen alvás és az elhízás között”

tette hozzá a kutató.

A hivatalos ajánlások szerint a 3-5 éves gyermekeknek naponta 10-13 óra alvásra lenne szükségük.

Ennek a mennyiségnek az állandó jelenléte az egyik legfontosabb faktor az egészséges életmód kialakításában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!