érdekesség

2020.06.01. 10:35

Hét érdekesség, amit eddig nem tudott a bodzáról

A bodzaszörp a tavasz és a nyár nagy slágere, de a hűsítő italon kívül sok minden más is készülhet belőle. Ismerjük meg kicsit jobban ezt a csodanövényt!

Forrás: Shutterstock

Hajszínezésre használták

A bodza már az ókori rómaiak körében is ismert volt. Plinius írásaiban sambucus-ként hivatkozik rá. Azt nem tudni, hogy fogyasztották-e, de arról maradtak feljegyzések, hogy a nők az őszülő hajtincseiket színezték a bogyóival – írja a Mindmegette.

Most van szezonja, érdemes szedni a bodzát: szörp és egyéb finomság is készülhet belőle
Fotó: Shutterstock

A virága és a termése is fogyasztható

A bodza legismertebb fogyasztási formái, mint például a tea és a szörp a növény virágából készülnek, de emellett bogyós termése is fogyasztható, ebből a legtöbbször lekvár vagy gyümölcstea készül. Akár bor vagy pálinka is előállítható belőle, de ezek a költségességük miatt jóval ritkábbak. A bodza termése nagyon egészséges, mivel magas az ásványianyag- és vitamintartalma. Vashiányban szenvedőknek különösen ajánlott.

Könnyen megtalálható

A bodza általában cserje vagy kisebb fa, de akár az 5 méteres magasságot is elérheti. A törzsét és az ágait szürke vagy barna kéreg borítja, a fiatal ágak pedig zöldek. Virágai kicsik, fehér vagy sárga színűek, termése lilás-vörös, gyümölcse vékony csonthéjas, ragadós bogyó. Sok helyen megtalálható – falvakban, házak és kerítések mellett, hegyeken és dombokon, erdei tisztásokon. Szóval viszonylag egyszerű hozzájutni a virágaihoz és a terméseihez.

Van egy mérgező változata is

A gyalogbodza nem fásszárú, hanem lágyszárú, sokkal kisebb növény. Az ágai felfelé állnak, a virágok az ágak végén, a növény tetején helyezkednek el és pirosas színt is felfedezhetünk benne. Óvakodjunk, hogy ne keverjük össze őket, ha magunk szeretnénk bodzát gyűjteni. A másik, amire figyelni kell, hogy az ehető változatot éretten fogyasszuk, mert az éretlen gyümölcs cianidot tartalmazhat, ami mérgező.

Vitaminokban gazdag

Kiemelkedően magas a C-vitamin tartalma, ezen kívül még megtalálható benne az A-, D-, E-, B6- és B12-vitamin is. Az ásványi anyagok közül nagyobb mennyiségben vas és kálium található benne, valamint cink, réz, szelén, tiamin, foszfor, kalcium, riboflavin.

Számtalan gyógyhatása van

Erős izzasztó hatású, ezért lázcsillapításra használják. Ezen kívül vízhajtó, hashajtó, vértisztító és köhögéscsillapító is. Külsőleg alkalmazva fertőtlenítő hatású.

Sokoldalúan fogyasztható

A bodzavirágból vagy bodzabogyóból készíthetünk mártásokat, lekvárt, szörpöt, szirupot, bort vagy akár likőrt is. Felhasználhatjuk fagylaltok, krémek készítésére, vagy tehetjük gyümölcssalátába, süteményekbe is. A szárított bogyókból nagyon finom teát főzhetünk.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!