Foci

2010.12.27. 03:28

Öt éven belül a második tragédia a maroshegyi focistáknak

Székesfehérvár - Elég viharos évek állnak a maroshegyi futball mögött, hiszen öt éven belül sporttelepét és elnökét is elvesztette a megyei I. osztályú labdarúgócsapat.

Parall Bálint

A szezon első felére rányomta a bélyegét, hogy 16 évnyi áldozatos, kitartó munka után szeptember16-án a Dunafém-Maroshegy elnöke, Mezővári József elhunyt. Mindez sokkhatásként érte a klub sportolóit, szimpatizánsait, nem csoda, hogy a csapat a tragédia után mindössze hat pontot szerzett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, és jelenleg a 13. helyen áll. A sok nehézségen példaértékű összefogás segítette át a fehérvári klubot, amely jelenleg - a szponzoroknak, a székesfehérvári önkormányzatnak is köszönhetően - biztos lábakon áll.

- Ez a hatalmas veszteség nagy erőket mozgatott meg a csapat érdekében, így egy sikert máris elkönyvelhetünk, az egyesület helyzete konszolidálódott - kezdte Mezővári Balázs elnök. - Büszkeséggel tölt el minket, hogy felnőttcsapatunk mellett sikeres utánpótlásképzés zajlik egyesületünknél, a 130 gyermekkel hat edző foglalkozik. Kapcsolatunk a város első csapatával, a Videotonnal kiegyensúlyozott és jól működő, amit a két egyesület közötti egészséges játékosáramlás is bizonyít. Szeretnénk, ha folytatódna ez a tendencia, amihez nélkülözhetetlen, hogy az új maroshegyi létesítményt belakjuk. Bízunk benne, hogy a város sportszerető vezetése támogatja törekvéseinket, és létrejön egy terv még egy sportpálya építésére, hiszen a létesítmény jó minőségét csak ebben a formában lehet hosszú távon megőrizni. A második sportpálya megépítésében - az önkormányzat nehéz gazdasági helyzetére tekintettel - az egyesület aktívan részt kíván venni.

A távlati célok mellett a rövid távúakról sem feledkeznek meg, hiszen a teljesítményen lehetne javítani.

- A felnőttcsapatot szeretnénk megerősíteni, hiszen sok gólt kaptunk, 4-5 játékos érkezése várható. Az új edző, Viktor Ferenc munkájával is elégedettek vagyunk, vele képzeljük el a folytatást - tette hozzá Mezővári.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!