Gárdony

2013.05.25. 14:18

Szezonnyitó a Velencei-tó mellett

Szombaton ünnepeltek a tóparton, megnyitották a II. Velence-tavi vízi- és turisztikai szezont. Amely nap egy rövid „égi áldástól” eltekintve sok programmal tarkítva sikeres volt.

Silye Sándor

A hivatalos részben Soltész Miklós államtitkár, L. Simon László országgyűlési képviselő, Tóth István Gárdony polgármestere köszöntötte a megjelent VVSI sportolókat, a tiszteletüket tevő Alba Fehérvár és Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóit, valamint az érdeklődő vendégeket. Marinovich Endre, a VVSZ korábbi főtitkárának a Magyar Vitorlázók Szövetsége emlékplakettjét adták át.

Fotó: Fási László

Hagyományosan megkoszorúzták a vizet, emlékezve azokra a sportolókra, vezetőkre, akik már nem lehetnek közöttünk. Lehetett kajakozni, vitorlázni, sétahajózni. A közelmúltról és az idei lehetőségekről Soltész Miklóssal beszélgettünk. Azzal kezdtük: új időszámítás kezdődött, hiszen bár sok évadnyitó volt, de a mostani a második sorszámot kapta.

- Annyiban új, hogy sokkal szebb és rendezettebb, mint volt az a korábbi években. Amit lehetett rendbe tettünk, új szakosztállyal, a sárkányhajósokkal büszkélkedhetünk, öröm az is, hogy megduplázódott a versenyzői létszámunk, a helyi és székesfehérvári fiatalok is jöttek és jönnek közénk. Hogy mit szeretnénk elérni a következő évben? Azt, ha a pályázatunk révén el tudnánk végezni azt a munkát, aminek eredményeként nem csupán Magyarországnak, de a világ számára is egyedülálló lehetőséget tudnánk biztosítani nem csupán a versenyszerűen, vagy a kedvtelésből sportolóknak, de a fogyatékossággal rendelkezőknek is. A rehabilitációs központban a korai fejlesztésre is lehetőség lesz majd – mondta az államtitkár.

L. Simon László nagy energiát fektet a tó fejlesztésére. A sport mellett a turizmust is kiemelkedő feladatnak tartja.

- Sokszor itt voltam sportoló gyerekként a nyitó ünnepségeken, így jó volt látni a gyerekeimet az első sorban, akik szintén sportolnak. Célunk, hogy az agárdi telepet a tó sportjának központjává tegyük, úgy terveztük meg a kerékpárutat is, hogy itt, a telep előtt haladjon el, tehát idecsalogassuk azokat, akik elhaladnak itt. Van több, mint 700 millió forintunk erre EU és kormányzati támogatásból a Dinnyéstől a velencei körforgalomig tartó 13 kilométeres szakasz megépítésére. Már elkészült a fejlesztési tervünk az újabb, 32 kilométeres szakaszra, amelyet már leadtunk a kormánynak. Ha megvalósul három vonalon járhatjuk körül a tavat kulturális témákkal bővítve. Célunk, hogy az ország egyik lényeges turisztikai központjává tegyük a tavat – jelentette ki a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!