Gazdaság

2009.06.04. 02:28

Visszahívják a kallódó fiatalokat az iskolába

Székesferhérvár - Az oktatási rendszerből lemorzsolódott, hátrányos helyzetű fiatalokat vonna be szeptembertől a szakképzésbe az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium.

Fejér Megyei Hírlap

Az iskola részt vesz a Támop 2.2.3 jelű uniós programban, s ennek egyik legfontosabb célkitűzése az oktatási rendszerből lemorzsolódott, hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a szakképzésbe. Az iskola szeptembertől e fiataloknak nappali rendszerű felzárkóztató oktatást szervez, lehetővé téve, hogy alapfokú végzettség nélkül kapcsolódjanak be a szakképzésbe - tájékoztatott Szabó Ágnes igazgató. A szakember tegnap egy műhelymegbeszélésen bejelentette: várják olyan hátrányos helyzetű, 16-22 év közötti fiatalok jelentkezését, akik nem végezték el a 8 általánost, vagy ha alapfokú végzettséggel rendelkeznek is, nem kívánják tanulmányaikat a szakiskola 9. évfolyamán megkezdeni. Eddig 43-an jelentkeztek, de jóval többre számítanak - közölte Bognár Ferenc, a program szervezője.

A szakképzetlen pályakezdők munkanélkülisége az utóbbi 10 évben vált társadalmi problémává, ami ráirányí-totta a figyelmet az iskolai kudarcok minden eddiginél koncentráltabb kezelésének szükségességére - mondta Mészárosné Törzsök Zsuzsanna, fejlesztőpedagógus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!