Gazdaság

2009.10.06. 02:29

Huszonkét éve ingatag a talaj

Mór - Több mint tizenöt éve kezdték felszámolni az eladósodott állami gazdaságot, a követelések felvásárlói hosszas pereskedés után most kértek végrehajtási eljárást.

Tóth Péter

Még 1987-ben kezdődött a történet, a jogszabályok akkor egy rövid időre lehetővé tették, hogy hitellel lehessen megterhelni az állami tulajdont. A Móri Állami Gazdaságnak sikerült is eladósodnia: több tízmilliós hitelt vettek fel akkor az országos Kereskedelmi és Hitelbanktól. Ezt követően még két hitelügyletet bonyolítottak le, 1993-ban aztán fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárást indult ellenük.

Ezzel az ügy le is zárulhatott volna, példa lehetne az eset a rosszul kezelt állami vagyon rendszerváltás környéki elkótyavetyélésére. Ugyan-abban az évben, 1993-ban született viszont egy jogszabály: az állam elvonta a földtulajdon kezelési jogát minden állami gazdaságtól, a spontán privatizáció idején így próbálták kivédeni, hogy az állami földek magánkézbe kerüljenek. Így viszont a hitelező bankok nem tudták érvényesíteni a felszámolás során a követeléseiket. A jelzálogjogot töredék áron továbbadták egyes vállalkozásoknak, közülük a legnagyobb a Hermes Hitel és Faktor Zrt. Tulajdonosa, a száz leggazdagabb magyar közé is besorolt Antal Ernő követelés-felvásárlásra alapította cégét. Amikor 2001-ben lezárult a felszámolási eljárás, a jelzálog-tulajdonosok igényei már 1,5 milliárd forintra rúgtak, ennek beváltásáért pert indítottak az állammal szemben.
Közben a földek többnyire nem maradtak parlagon, a szőlősterületeket haszonbérbe adták a helyi gazdáknak vagy földhasználati engedélyt adtak ki rájuk.Ők éltek is a lehetőséggel. Sajnos - mondja név nélkül az érintett borászok némelyike. Bajos, hogy jónéhány bérbe adott területet a gazdák beültettek, a felszámolási eljárás viszont csak a földre vonatkozik, az ültetvényre nem. Aki nem telepített, annak idén még a haszonbérleti szerződését sem hosszabbították meg. A pert a vagyonkezelő idén elvesztette, a Hermes végrehajtási eljárást kért, közben évente negyvenszázalékos kamattal hízott a követelés. Ha a tulajdonjog mások kezébe megy át, a bérlőknek legrosszabb esetben még az ültetvényeket is ki kellene vágni. A híresztelésekkel szemben még nem írtak ki árveréseket a földekre - tájékoztatott Takácsi József bírósági végrehajtó, aki szerint ebben a stádiumban még korai lenne erről beszélni, ő legalábbis lát még esélyt a megegyezésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!