Gazdaság

2009.10.14. 02:28

Nagyobb szelet a müzlipiacon - eredményes volt a Cerbona

Székesfehérvár - Jelentős javulásról számoltak be a Cerbona Zrt.-nél az idei év első kilenc hónapjában. Az adózás előtti eredmény elérte a 32,5 millió forintot.

Klecska Ernő

Nyilvánosságra hozott adataiból kiderült, eredményes első kilenc hónapot produkált a székesfehérvári Cerbona Zrt. A januártól szeptemberig tartó időszak adózás előtti eredménye 32 millió 504 ezer 280 forint, amely kiemelkedő a cég közelmúltjában. Az adatokból látszik, a vállalat termékcsoportonkénti bevétele jelentős változáson ment át. Bár a korábban legjelentősebbnek tekinthető bevételi forrás, az őrlemények csoportja idén is a portfólió legnagyobb szeletét tette ki, jelentősége csökkent. A tavalyi év 40 százaléka helyett idén a bevétel 38 százaléka származott a termékcsoport értékesítéséből. Nőtt a magasabb hozzáadott értéket képviselő extrudátumok súlya, ami a 2008-ban tapasztalt 26 százalék után az idei év első kilenc hónapjában a bevételek 29 százalékát adta.

Változások láthatóak a részvénytársaság költségeit szemlélve. Szeptemberig az értékesítési és forgalmazási költségekre 1,233 milliárd forint ment el, ami 334 millióval kevesebb a 2007. év hasonló időszakánál, és a tavalyi évhez képest is 107,8 millió forint megtakarítást jelent. Az eredményt a cég irányítási költségeinek csökkentésével érte el, növelte az üzemi hatékonyságot, átszervezte a marketing költéseit. A pénzügyi műveletek eredményeit tekintve az összeg 97,8 millió forinttal több, mint a bázis időszaké. Az elmúlt egy évben a hosszú hitel állománya közel 500 millióval, a rövid hitel állománya 1,5 milliárd forinttal csökkent. A többletet a finanszírozási költségek emelkedése jelentette.

A Cerbona állományi létszáma 390 fő, a vállalat egész évben 5 napos munkahétben termelt, ami a válság sújtotta piacon nem általános. Ha a cég a 2008. augusztustól 2009. júliusig tartó időszakot összeveti az előző év megegyező időszakával, megállapítható, a müzli és müzliszelet kategóriákban piacvezető Cerbona a szelet kategóriában 38 százalékra tudta növelni, a müzli kategóriában pedig stabilan tartotta 23 százalékos mennyiségi részesedését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!