Gazdaság

2009.11.20. 06:20

Szalmonella a csirkehúsban - mennyire komoly a veszély?

FMH - A hazai baromfiállomány teljes szalmonella-mentességén dolgoznak a szakemberek. Nem derült égből villámcsapásként érkezett a hír a szigorításról.

Zsohár Melinda

- A magyar konyha főzve-sütve használja fel a baromfihúst és a tojást is, megijedni nem kell - szögezi le rögtön Gombos Zoltán, a Fejér Megyei Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság igazgatója.  A szalmonella általában jelen volt a baromfitartásban, a baktérium legsúlyosabb fajtái azonban már nincsenek jelen. Az Európai Unió rendelkezése alapján pedig öt-hat éve folyik Magyarországon is a kórokozótól való mentesítés, lépésről lépésre - sorolja az állatorvos szakember.
Elsőként a tenyészállomány kötelező mentesítését rendelték el, majd következett a tojóállomány, s végül a húscsirke-állomány. A szalmonella a baromfi belében tanyázó baktérium, amelyet a bélsár távozásával az alomra ürít, ezt vizsgálják a laboratóriumban. A fertőzött tenyészállatokat leselejtezték, levágták, majd fertőtlenítették azon környezet, ahonnan kikerültek. A tojóállomány mentesítése két-három éve folyik, ez sem megy egyik percről a másikra. A húscsirkékre idén került sor, bár önkéntesen maguk is kérhették a termelők a vizsgálatot és a minősítést.
Az EU 2,5 milliárd forintot nyújtott a magyarországi mentesítésre, de a hozzáértők szerint legalább mégegyszer ennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy végére érjenek ennek az eljárásnak, s a termelők se roppanjanak bele. A fertőtlenítés, takarítás, a telepek korszerűsítése sokba kerül, erre nincsenek felkészülve a honi csirketartók.
- A nagy telepekre vonatkoznak az előírások - válaszol az elsőként kínálkozó kérdésre Gombos Zoltán.  - Az iparszerű állattartás esetén kötelező a vizsgálat, s a negatív minősítés. Az otthoni baromfiudvarokban nem ellenőriznek, s bár minden bizonnyal fellelhetők a szalmonella-baktériumok ott is, ha nem származik belőle fertőzés, betegség, akkor nincsenek következményei. Ám a  tisztaság minden esetben fontos.
A Baromfi Terméktanács (BT) háromszintű oktatási programot tart termelőknek, a szalmonella-mentesítés tudnivalóiról és követelményeiről. A tulajdonosokat és vezetőket, a középszintű termelésirányítókat és végrehajtókat, valamint a telepvezetőket és gondozókat tájékoztatják a tennivalóikról. A szűrés, takarítás, higiénia a kulcsszavak.
- Megvásároljuk a naposcsibét, s azonnal kihelyezzük a velünk szerződött termelőkhöz - mondja Andrási József, a besnyői Avium 2000 Baromfifeldolgozó Szövetkezet igazgatója és tulajdonosa. A 12 éve céget alapított szakember a BT elnökségi tagja is.
- Ismerjük a termelőinket,  bízunk egymásban. A higiénikus környezet az alfája és ómegája a baromfinevelésnek, a szalmonella első számú ellensége a tisztaság! A telepek többsége azonban régi, elavult, feltétlenül támogatásra szorulnak a termelők, hogy épületeiket korszerűsíthessék. Bárány László BT-elnök tájékoztatása szerint 2010-ig hárommillió eurót kap az ágazat a mentesítésre. Szerintem ez nem lesz elegendő - vélekedik Andrási József. Korszerű vágóhídjáról egész és darabolt csirke kerül ki. A termékkísérő címkére kötelező ráírnia:  legalább 60-70 Celsius-fokos hőmérsékleten történt kezelés után fogyasztható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!