Gazdaság

2010.06.07. 13:14

Mérgező anyag gyerekruhákban - mennyire hihetünk a címkének?

FMH - Vajon hihetünk-e a ruhába varrt címkéknek? A babaruhák esetében úgy tűnik, nem igazán. A fogyasztóvédők szerint tízből egy sem felelt meg a valóságnak... Sőt, egészségre káros anyagot is kimutattak néhány babaruhában.

S. Töttő Rita

A babaruhák címkéin feltüntetett nyersanyag-összetétel nagyon fontos iránymutató a mamák számára, akik sokszor annak alapján vásárolnak meg egy-egy terméket, hogy az miből készült. Így van ezzel a fehérvári Janus Márta is, aki a lassan 3 hónapos Zita és a 3 éves Tamás anyukájaként a természetes, pamutból készült babarucikra esküszik.   
-  Az egyik gyermekem érzékeny bőrű, ezért nem vehetek neki szintetikus anyagból készült ruhát. A pamut tartalma a mérvadó a vásárlásnál, amit a címke alapján ismerek meg. Persze előfordult, hogy az egyik árut 100 százalék pamutnak írták, tapintásra mégsem tetszett. Nem is vettem meg...  - mesélte. A vásárló sokszor nem is tehet más, mint a saját érzékszervi vizsgálataira hagyatkozik, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége által végzett felmérés ugyanis döbbenetes eredményre jutott: tíz gyermekruha közül egy nyersanyag-összetétele sem egyezett meg azzal az összetétellel, amit a ruházati termékre írtak. Sokszor  a feltüntetett pamut százalékos összetétele meg sem közelítette a feltüntetett mértéket: például 85 százalék helyett 31-46 százalékban tartalmazta csak az anyagot, de előfordult, hogy nem is volt az összetevők között pamut - mondta el Somogyi István, a hatóság regionális igazgatója.
- Olyan ruhát pedig sosem vásárolok, amely gyöngyöt, flittert vagy bármi leszakítható díszítést tartalmaz  - árulta el az anyuka. Jól is teszi, a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során ugyanis kiderült: több esetben megállapították,  hogy ezek a gombok, díszek nem kellően rögzítettek, kis erő hatására leválnak, ezzel fulladásveszélyt rejtenek magukban a pici gyermekekre nézve.
A fogyasztóvédők laboratóriumi ellenőrzéseik után 170 gyermekruhát találtak veszélyesnek, szabványtól eltérő, rosszul rögzített, vagy túl hosszú húzózsinór miatt. Ezeknek  a  termékeknek a forgalmazását megtiltották. És ami még az ellenőröket is megdöbbentette, volt olyan gyerekruha - egy melegítőfelső és egy kétrészes együttes - amely egy, az  egészségre veszélyes aromás aminból a megengedett érték sokszorosát tartalmazta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!