Gazdaság

2010.07.02. 02:29

Összeomlik a lízingpiac?

Budapest - Vészharangot kongatnak a lízingcégek: a gazdasági válság miatt jelentős veszteségeket elszenvedett szektor az idén mintegy 7,5 milliárd forint bankadóra számíthat, ez akár a hazai lízingpiac összeomlását is előidézheti.

Osváth Sarolta

- A lízingszövetség az elmúlt négy évben számos javaslatot dolgozott ki a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének javítására, az uniós támogatások hatékonyabb felhasználására, a lízing versenyhátrányának megszüntetésére - emlékeztetett. - Ezek közül néhány megvalósult, számos fontos elem azonban nem, holott ha az eszköz alapú finanszírozás Magyarországon is elfoglalhatná méltó helyét a pénzügyi szolgáltatások körében, az segítene kilábalni a gazdasági válságból - tette hozzá Hordós Zoltán.

Mit is jelent a lízing?

- A lízing egy polgári jogi, eszköz alapú finanszírozási szerződésfajta.

- A lízingbe adó vállalja, hogy a szóban forgó eszközt megvásárolja, és a lízingbe vevő részére díj fejében átengedi annak használati jogát.

- A lízingszerződés lejártakor a lízingtárgy automatikusan, vagy maradványérték megfizetése ellenében a lízingbe vevő tulajdonába kerülhet.

- A vállalat a tőkét másra is fordíthatja, jobban menedzselhető a cég.

Visszavett autók. Hordós Zoltán szerint a bankadó bevezetésével nemcsak a lízingcégek kerülnek bajba, hanem a hazai kis- és középvállalkozások is elveszítik legfőbb forráshoz jutási lehetőségüket

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!