Gazdaság

2012.04.20. 11:39

Az üzemanyagárak mozgásának ellenőrzését tervezik a németek

Németországban az üzemanyag-forgalmazó cégeknek hamarosan minden egyes árváltozást előre be kell jelenteniük egy pénteken kiszivárgott kormányzati tervezet szerint.

MTI

A Süddeutsche Zeitung című lap beszámolója szerint a gazdasági minisztérium azt javasolja, hogy az üzemanyag-forgalmazó cégeket kötelezzék az árváltozások előzetes bejelentésére, az adatok gyűjtésére és elemzésére pedig állítsanak fel egy hivatalt. A tervezett intézkedés célja, hogy a versenyhatóság hatékonyabban léphessen fel a piaci verseny védelmében.

A forgalmazóknak - beleértve a nagykereskedőket - azt is közölni kell, hogy hol, mikor, mekkora mennyiségben és milyen áron vásároltak üzemanyagot, a hivatal így teljes képet alkothat a piaci mozgásokról.

A minisztérium a javaslattal az árak rendkívül sűrű változása miatt keletkezett lakossági feszültségre reagál, valamint az úgynevezett független töltőállomások panaszaira, amelyek szerint a piacot uraló nagy cégek az árképzési politikájukkal hátrányos helyzetbe hozzák őket.

Németországban az üzemanyagárak rendszerint naponta többször változnak, és mindig azokban az időszakokban emelkednek, amikor a legtöbben tankolnak. A napon belüli árkülönbség elérheti a 15 centet (45 forint). A piacvezető, a brit BP konszernhez tartozó Aral mintegy 2.500 töltőállomásból álló hálózatában a cég adatai szerint tavaly 254 alkalommal csökkentették és 362 alkalommal emelték az árakat, a változás átlagos mértéke pedig meghaladta a 10 centet. Ez minden korábbinál nagyobb áringadozást jelent. 1999-ben például 43 áremelést regisztráltak, a változás mértéke alig 1-2 cent volt.

A minisztérium javaslata május elején kerül a kormány elé. A szabályozás ősszel léphet hatályba. A forgalmazók már most bírálják a tervezetet. Klaus Picard, a német ásványolaj szövetség (MWV) ügyvezetője szerint egy "bürokratikus monstrum" jöhet létre, hiszen az országban működő 14.700 töltőállomáson árusított valamennyi üzemanyag-típus árát követni kellene, ami ráadásul csak tovább hajtaná fölfelé az árakat a bejelentési kötelezettségből fakadó ügyintézési költségek miatt.

A versenyhatóság egy tavaly bemutatott vizsgálatában arra a megállapításra jutott, hogy az üzemanyagpiacot uraló multinacionális óriásvállalatok óraműpontossággal igazítják egymáshoz áraikat, és ugyan többször csökkentenek, mint ahányszor emelnek, de a drágulás mindig nagyobb mértékű.

Az öt legnagyobb cég - a Shell, a Total és a BP, valamint Jet kutakat üzemeltető ConocoPhillips és az Esso hálózatot működtető ExxonMobil - együttvéve a bevétel 65 százalékát szerzi meg. A piacon oligopólium alakult ki, a vezető cégek között nincsen számottevő verseny - mutatta ki a hatóság az árképzés gyakorlatát elemző tanulmányában. E szerint elsőként az Aral vagy a Shell lép, majd három óra elteltével a páros második tagja következik. Ezt követően a három további meghatározó szereplő is hozzáigazítja árait a változáshoz.

Az üzemanyagárak az utóbbi hetekben a kőolajár világpiaci emelkedésével párhuzamosan minden korábbi csúcsot megdöntöttek, a kormányra így kettős nyomás nehezedik, hiszen az üzemanyag nem csak drága, hanem az autósokat bosszantó módon változik. A német sajtó így az utóbbi hetekben azt találgatta, hogy miként reagál a berlini vezetés. Felmerült, hogy esetleg átveszik az úgynevezett nyugat-ausztráliai modellt, amely szerint a benzinkutaknak minden nap 14 óráig jelenteniük kell egy hatóságnál, hogy másnap milyen árakat kívánnak alkalmazni. Az árakat reggel 6 órakor állíthatják be a kívánt szintre, és 24 órán keresztül tilos a változtatás. Az is felmerült, hogy az osztrák megoldást veszik át, amely szerint nem kell előre jelezni az árakat, és csökkenteni bármikor lehet, de emelni csak naponta egyszer, 12 órakor szabad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!