Gazdaság

2012.04.18. 05:40

Meg lehet akadályozni a további üzemanyag-áremelkedést?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már közel két éve vizsgálja a Mol üzemanyag-árképzését.

MTI

A vizsgálati határidő már ugyan tavaly év végén lejárt, de a hivatalnál azt mondták a Népszabadságnak, hogy a vizsgálat még mindig tart.

A lap szerdai számában emlékeztet rá: a hatóság 2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást azzal a gyanúval, hogy az olajtársaság visszaélve erőfölényével túlságosan magas árakat alkalmazott.

Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője a lapnak elmondta: bár a vizsgálat elhúzódik, a GVH továbbra is a törvényes határidőn belül jár el. Pánczél Andrea, a Mol szóvivője pedig azt közölte a Népszabadsággal, hogy legutóbb decemberben szolgáltattak adatokat a GVH-nak. Szakértők többsége arra számít, hogy a hivatal - ahogy a korábbi vizsgálatok alkalmával sem, úgy - ezúttal sem marasztalja el az olajtársaságot - írja a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!