Gazdaság

2014.11.12. 20:15

Párbeszédet sürget a VOSZ

A stabil gazdaságpolitika, a gazdasági növekedés a kiskereskedelmet is magával húzta, az első félévben 3 százalékkal nőtt a lakosság fogyasztása.

Osváth Sarolta

Ezt Gondos Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) által immár tizedik alkalommal megrendezett Európai Kereskedelem Napja ünnepségen - hangsúlyozta Demján Sándor, a VOSZ elnöke, megerősítette, a vasárnapi nyitva tartás kérdéséről népszavazást hirdetnek, amennyiben a parlament meghozza a tervezett törvényt.

- A szövetség alkotmányos eszközökkel fog érvényt szerezni a lakosság akaratának - ha nem sikerül a szakmai érveket elfogadtatni a kormányoldallal - hangsúlyozta Demján Sándor és felszólította a pártokat, hogy maradjanak távol a népszavazástól, tartsák tiszteletben, hogy a vasárnapi nyitva tartást a VOSZ és szakmai szövetségesei szakmai kérdésként kezelik.

Gondos Judit államtitkár köszöntő beszédében kitért arra, hogy a következő időszakban számos intézkedés lép majd életbe, amely közvetlenül érinti a kereskedelmet és ezáltal a lakosságot is. Az NGM elkötelezett, hogy ezekről párbeszédet folytasson a szakmai képviseletekkel, és a pénztárgépek ügyéhez hasonlóan kompromisszumos megoldást találjanak.

A VOSZ álláspontja is az, hogy szakmai kerekasztal keretében kell megvitatni a kereskedelmet érintő kérdéseket, kompromisszumra törekedve a kormány képviselőivel. Ugyanakkor határozott álláspontjuk, hogy a kereskedelemben sem lehet jogszabályokkal torzítani a versenyt. Szerintük is fontos kérdés pénzügyi stabilitás, de mivel a vasárnapi zárva tartás az adóbevételek csökkenését eredményezi, a kiesés pótlására újabb adót kellene kivetni.

Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke emlékeztetett arra, hogy az Európai Kereskedelem Napja a szakma egyik legrangosabb fórumává vált, majd bejelentette, ezúttal a tervezettel ellentétben nem tartják meg a hagyományos szakmai fórumbeszélgetést. A szakmának most nem egymással kell beszélgetnie, hanem a kereskedelmi kerekasztal keretében kell megvitatni a fontos kérdéseket hangsúlyozta. Felsorolta azt a több mint tíz idén meghozott intézkedést, az e-útdíj emeléstől a cafetérián át az ágazati különadókig, a szakképzéstől az éjszakai és a vasárnapi nyitva tartás eltörléséig, az ingyen buszjáratok megszüntetésétől az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak sávos emeléséig amelyekről érdemi párbeszédet kellene folytatni.

Az idén az Európai Kereskedelmi Nap alkalmából heten kapták meg a Klauzál Gábor elismerő oklevelet, tizenhárman pedig a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehették át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!