Koncert

2017.09.23. 11:51

Majdnem valaki címmel Udvaros Dorottya a MOM-ban énekel

A koncertet szeptember 29-én pénteken a budai MOM Kulturális Központban (MOMKult) tartják, az esten Hrutka Róbert zenekara kíséri majd az előadót..

A színművész három évtizeddel első lemeze után 2015-ben készítette el második önálló albumát Majdnem valaki címmel.

Az 1985-ben megjelent első anyagra, az Átutazóra Dés László írt zenéket, Bereményi Géza pedig szövegeket Udvaros Dorottyának. A később CD-n is megjelent hanglemez több tízezer példányban kelt el, vezette a slágerlistát, a magyar popalbumok között klasszikusként tartják számon: a korong bekerült a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is. Ha még nem hallotta, és gondolja, el is kezdheti a bepótlását:

Udvaros Dorottya 1993-ban a Madách Színházban a Jövőre veled újra című musical főszereplője volt, szerepelt a Férfi és Nő című produkcióban, az Alföldi Róbert által rendezett István, a királyban, és a Mégis szép című önálló estjén is több dalt énekelt. 2012-ben a Thália Színházban a Cseh Tamás-emlékesten találkozott Hrutka Róberttel, aki Bereményi Géza felkérésére a produkció zenei rendezője volt. A gitáros-szerző több dalt írt Udvaros Dorottyának Bereményi Géza szövegeivel, ez vezetett a Majdnem valaki című albumhoz.

A lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is a férfi-nő viszony finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa – 21. század címmel született is egy dal. Hallgasson bele!

„Hiába az azóta eltelt sok-sok év, a szerelem ügye Gézát és engem is lázba tud hozni, és mindketten úgy érezzük, hogy még mindig van mondanivalónk és kérdésünk róla. Géza az esetek többségében történeteket ír, nála egy dalban végigélhetek egy emberi sorsot” – fogalmazott a művész korábban az MTI-nek.

A szeptember 29-i koncerten Hrutka Róbert zenekara kíséri Udvaros Dorottyát.

(Borítókép: MTI / Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!