nagyot kaszált

2017.12.13. 07:00

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Címkék#viszkis

Ezzel Antal Nimród rendező alkotása újabb mérföldkőhöz ért, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek alatt nagyon ritkán sikerül magyar filmnek túlszárnyalnia ezt a határt.

December 11-én a kétszázezredik hazai néző váltott jegyet A Viszkis című akciófilmre.

Ezzel Antal Nimród rendező alkotása újabb mérföldkőhöz ért, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek alatt nagyon ritkán sikerül magyar filmnek túlszárnyalnia ezt a határt.

Műfaji szempontból is jelentős eredményt mutat fel a produkció, miután a mögöttünk hagyott 27 év során eddig sohasem került fel a legtöbb nézőt vonzó filmek ranglistájára olyan akciófilm, amelyet teljes egészében itthon gyártottak.

A kirobbanó siker kizárólag a moziba járó emberek elégedettségének köszönhető.

„Elképesztően sikeres éve lett a magyar filmeknek az idei. Óriási öröm számunkra, hogy ehhez A Viszkis révén mi is hozzájárulhatunk.”

– mondta Hutlassa Tamás producer.

A Viszkis Facebook oldalára, és a filmmel kapcsolatos fórumokra folyamatosan érkeznek a közönség reakciói, amelyek alapján az látszik, hogy a nézők döntően pozitív élménnyel távoznak a mozikból a vetítések után – írja az Intercom.

A legjellemzőbb kommentek a „lendületes, jól felépített történetet”, a „hiteles alakításokat”, a „remek zenét”, valamint a „látványos akciókat” emelik ki a Szalay Bence főszereplésével forgatott alkotás kapcsán, és egyesek már most bíznak benne, hogy lesz folytatás is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!