Szétment az álompár?

2017.12.28. 11:33

Vissza akarja szerezni a férje Hosszú Katinkát

A magánéletben már nem alkot egy párt az ország legeredményesebb sportduója, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és ed­ző-férje, Shane Tusup. A karácsonyt is külön töltötték. Az Iron Lady családi körben, Baján, míg férje a szüleivel Budapesten ünnepelt.

Budapest, 2016. október 12. A klub egyik új tagja, Hosszú Katinka úszó, valamint férje és edzője, Shane Tusup a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának ünnepségén a budapesti Larus étteremben 2016. október 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Bors értesülése szerint Shane már a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságra sem fejfájás miatt nem utazott ki, hanem mert összekülönböztek Katinkával.

A dániai viadal zárása gyanánt tartott bulin Katinkáék klubjának, az Iron Aquaticsnak az egyik versenyzője eléggé ittas állapotba került. Ott újságolta, hogy Hosszú és Shane összekapott, talán szakított is – mondta a Borsnak egy informátor. Az ügyben a lap megkereste Földházi Dávidot, aki együtt készül Katkával, ám amikor meghallotta, miről akarnak vele beszélgetni, rögtön bontotta a vonalat.

A lap úgy tudja, az amerikai tréner tehetett valami olyat, amiért az Iron Lady kitette a szűrét.

Információikat erősíti Tusup Face­book-bejegyzése, melyben azt írja: „Senki sem módosíthat a tegnapon, de a holnapját még mindenki megváltoztathatja”. Később azt írta: „Eső nélkül semmi nem nő, tanulj hát az életed viharából”.

Ezzel a lap következtetése szerint voltaképp megerősítette, hogy nem mondott le nejéről, szeretné visszacsábítani magához.

Katinka klubjánál, az Iron Aquaticsnél is észrevették, hogy nincs minden rendben a pár között.

Hivatalosan nem mondtak nekünk semmit, de láthatóak a problémák. A tegnap reggeli edzést Shane Tusupnak kellett volna tartania, de nem jelent meg

- mondta egy neve elhallgatását kérő szülő. – Szeretném, ha kibékülnének, és nem érne véget a közös munka, hiszen a gyermekeim rohamosan fejlődnek – tette hozzá.

A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor szintén hallott a történtekről, ám azt egyelőre nem kívánta kommentálni.

A pletykákat hallottam, ám Katinkáék részéről nem történt hivatalos megerősítés, így nem kívánok nyilatkozni a témában

- mondta a lapnak a szövetség első embere.

A lap szerette vol­na megkérdezni az érintetteket is, ám sem őket, sem sajtós munkatársaikat nem tudták elérni.

ÉVEKIG ÉLTEK ÁLOMPÁRKÉNT

2008: Románcuk kilenc év­vel ezelőtt kezdődött, ám az elején titokban tartották kapcsolatukat. A bajai úszónő felkészülését Dave Salo felügyelte, míg Tusup az amerikai tréner segítőjeként működött közre.

2010: A budapesti Eb-győztes női váltó minden tagja a kezére írta kedvese ne­vét. Katinka karján csak annyit lehetett olvasni: titkok.

2012: Kiderül a titkok: Katinka az edzőjével alkot egy párt.

2013: Shane irányításával a barcelonai világbajnokságon 200 és 400 vegyesen is aranyérmet szerzett Hosszú. Augusztus 22-én pedig egybekeltek a Seychelle-szigeteken, ahol a nászútjukat is töltötték.

2016: A közös munka gyümölcse beérett, a riói olimpián három arany- és egy ezüstéremmel a magyar csapat legeredményesebb sportolója lett Katka.

2017: A decemberi rövid pályás Eb-re egyedül utazott az Iron Lady. Shane irányítása óta először versenyzett trénere nélkül a bajai sztár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!