balatoni élmények

2018.07.12. 14:03

Büszke, hogy Csepregi Éva mellett feküdt

Nem tud úszni, egy napot sem bír ki a parton, ám szereti a nyarat, a Balatont. Hogy ki? Aranyosi Péter, akit a Dumaszínház „karavánjával” hamarosan Balatonfüreden láthatunk, hallhatunk.

Juhász Léhi István

Budapest, 2018. június 25. A tavalyi díjazott, Aranyosi Péter humorista beszédet mond a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő Karinthy-gyűrű átadásán a volt rádiószékház Márványtermében 2018. június 25-én. Az elismerést idén Vida Péter színművész kapta. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Az első élmények egyike apám vállalatának üdülőjéhez köt. A cégnek Balatonakarattyán volt a pihenőháza a múlt rendszerben, és többször is voltam ott családilag. Az a klasszikus “ki se jössz a vízből és lila szád” játszott” – mesélte a likebalatonnak a Karinthy gyűrűs humorista, a Dumaszínház és a Showder Klub tagja. – Csodálatos fürdőgatyák, úszógumik, Sokol rádió, fekete-fehér tv. A balatoni palacsinta olyan vékony volt, hogy ha magad elé tetted, láttad rajta keresztül is a Balatont.

Amikor a bodegasoron akartam venni valamit, anyám annyit mondott: „Petike, ennek a palacsintának az árából negyvenet sütök!”

Középiskolásként aztán az Aranyparton, Siófokon volt nyári gyakorlaton Péter, hiszen Miskolcon egy jó nevű vendéglátóipari szakközépbe járt.

„Nagyon jó volt! – emlékezett. – Külön a szülőktől, játszhattuk a nagyfiút. Fáradtak voltunk a nap végére a talpalástól, a konyhától, de nagyon komoly helyen voltunk, és szerettük.

Előfordult, hogy a parton Csepregi Éva feküdt mellettem. Hangsúlyozom: 30 éve!

Sosem felejtem a komoly, német rendszámú személygépkocsikat. Mentünk a sétányon, és bámultuk a BMW-ket, a Merciket és többi csodát. Ma már felfoghatatlan, de elkértük a németektől a kiürült sörös- és kólás dobozokat. Komoly gyűjteményei voltak többeknek, és cserélgettük is őket.”

Aranyosi Péter egy korábbi úszásoktatáson

Aranyosi Péter nem egy vízparton fekvő ember. A gyors fürdésnek és a nézelődésnek a híve.

„Az úszás is kimaradt az életemből, pedig még a nagyszerű, háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely is oktatott úszásból” – mondta mosolyogva, majd megjegyezte: „Balatonfüred számára sokáig a szívszanatóriumot jelentette, lévén édesanyja összes barát- és kolléganője ott volt kezelésen.”

A Balatonon is azt keresi, mi kell a férfinak

„A jövő héten kezdődő Dumafüred is egyfajta gyógyír, hiszen a nevetés minden tekintetben jót tesz a szervezetnek!” – tette hozzá búcsúzóul a népszerű előadóművész.

Borítókép: MTI Fotó/ Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!