megküzdött a sikerért

2019.03.14. 18:00

Gregor Bernadett mindent elért a Jászai Mari-díjjal

A színésznő úgy érzi, ha most valami rejtélyes oknál fogva vége lenne a karrierének, elégedett lehetne.

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Rangos állami elismerést kapott Gregor Bernadett. A 46 éves színésznőt a mi­nap tüntették ki a színészek egyik legfontosabb elismerésének számító Jászai Mari-díjjal.

„Amikor megkaptam az üzenetet, nem akartam hinni a szememnek. Az évek során rengetegen támadtak mindenfajta fórumon, de szerencsére a szakmám volt az, ahol mindig elismerték a munkámat és nem bántottak. Nagyon keményen megküzdöttem a sikerért a főiskolán, majd a kö­vetkező huszonöt évben, mert nem akartam azt, hogy a közönség Gregor József lányát lássa bennem. Amikor átvettem a díjat, eszembe jutott, hogy annyira jó lenne, ha apu most itt lenne velem” – mesélte Berni a Borsnak, akit nagy fia, a 22 éves Bence kísért el a díjátadóra.

Magánéletében nehéz időszakon van túl Berni, ugyanis tavaly októberben jelentette be, elválik negyedi férjétől, Szarvas Attila színésztől. Párkapcsolata ugyan zátonyra futott, szakmailag, színészi karrierjében azonban igen termékeny időszakot tudhat maga mögött: több darabban bizonyít estéről estére az Újszínházban, de számos helyen játszik országszerte.

„Ennek az időszaknak méltó koronája a Jászai-díj. Amit az élet elvesz, egy másik oldalon visszaadja. Azt ér­zem, mindent elértem ezzel a díjjal, amit akartam és amire vágytam, és ha most valami rejtélyes oknál fogva vége lenne a karrieremnek, elégedett lehetnék. Szerencsére az Újszínház számos izgalmas feladattal lát el, miközben keresem az új kihívásokat is” – mesélte Berni, aki még nem tudja, mit kezd az elismeréssel járó pénzjutalommal.

„Ezen az egyen még nem gondolkodtam, de biztos a családomra költöm. Valahogy ez annyira eltörpül amellett az érzés mellett, hogy kimondták a nevem és átvehettem a szobrocskát.”

A Jászai Mari-díjat 1953-ban alapították, tíz főből álló szakmai szervezetekből delegált kuratórium tesz ja­vaslatot a mindenkori kultuszminiszternek a díjazottak személyéről, akik a bronz­elismerés mellé 1,395 millió forint pénzjutalmat is kapnak.

Őket is díjazták

Gregor Bernadett mellett még tizenöt színész vehette át idén a Jászai-díjat, köztük Létay Dóra, Lux Ádám, Pindroch Csaba és Szente Vajk. A zenészek közül Máté Péter-díjat kapott többek közt az Animal Cannibals hiphopcsapat két tagja, Dósa Richárd és Koller László, valamint Török Ádám és Poór Péter. Több pályatársa közt Liszt Ferenc-díjat kapott Mága Zoltán hegedűművész is.

Borítókép: Gregor Bernadett színművész az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!