Szebeni István: nem akarok középszerű lenni

Büszke családapa, szerető férj és a munkájában is maximalista. A SuperTv2 Tények rokonszenves műsorvezetőjéről azonban csak kevesen tudják, hogy igencsak harcos természetű. Ezúttal egy félelmetes szuperhős bőrébe bújva mesélt Baranyi Mártonnak a Vasárnap Reggelben a legféltettebb titkairól.

A Rozsomák, más néven a Farkas az X-Men-filmek egyik szuperhőse. Neked mi a „szuperképességed”?

Tisztában vagyok a saját korlátaimmal, nem kergetek olyan álmokat, amelyeket biztosan nem tudok megvalósítani. Igyekszem abban erősíteni magam, amiben tudom, hogy jó vagyok. Például huszonöt évig kosárlabdáztam, ott álltam az NB1 küszöbén, de legbelül tudtam: nem vagyok annyira tehetséges, hogy ennél többet elérjek. Azt akkor letettem; nem akarok középszerű lenni. Elégedett vagyok az életemmel, boldog ember vagyok. Szeretem a munkám, a családom, jó emberek vesznek körül.

Négyévesen súlyos baleset ért: amikor kiszaladtál az útra egy labdáért, elgázolt egy autó. Súlyosak voltak a sérüléseid, 14 éves korodig vizsgálatokra kellett járnod. Szereztél akkor maradandó sérüléseket?

Inkább lelkileg. A kisfiamat rettegve óvom mindentől. Ha ő például szaladgál a járdán vagy biciklizik, engem ver a víz. Ráadásul pont négyéves, mint én a tragédia időszakában... Nem szeretném, hogy féljen a rossz emlékeimből kifolyólag, de minden negatív dologtól kímélni akarom. A balesetben eltört mind a két kezem és lábam, hosszú-hosszú éveken keresztül jártam kontrollra. Még szerencse, hogy a fiatal szervezet könnyen regenerálódik.

Képes vagy a megbocsátásra? A sofőrnek megbocsátottál?

Az én hibám volt, nem az övé. Tudok bocsánatot kérni, de ugyanezt a másiktól is elvárom. Erős az igazságérzetem, az emberek nagy része pedig nem szereti hallani az igazságot. Alapvetően nem vagyok megosztó ember; úgy érzem, szeretnek, mert közvetlen és nyitott vagyok. Megmaradtam olyannak, amilyen a híradózás előtt voltam. Nem hencegek semmivel, nem járok szuperpartikra, nem érdekelnek a méregdrága cuccok. Anyukám úgy nevelt, hogy mindenkivel egyformán tisztelettudó legyek. Senkivel sem vagyok előítéletes. Legyen az férfi vagy nő, mindenkit előreengedek az ajtónál, ez benne van a véremben. Viszont ha valaki a telefonját nyomkodva, tiszteletlenül berohan előttem, előfordul, hogy odaszólok neki: „Nagyon szívesen!”

Pedáns férj vagy?

Amikor hazamegyek erről az interjúról, az lesz az első, hogy bepakolok egy mosást, elmosogatok, és rendet rakok a házban, hogy a feleségem tisztaságra érjen haza a munkából. Soha még egy mosatlan bögrét sem hagyok magam után. Ez a másik felé a legalapvetőbb tisztelet. Bevallom, ennek van előzménye... Régen a bátyámmal laktam együtt, aki katonai főiskolát végzett. Többször megkért, hogy ne vágjam be a ruháimat a sarokba, amikor hazaérek, hanem pakoljak el magam után. Nem tettem. A tesóm az összes cuccomat kidobta az ötödik emeletről. Egy életre megjegyeztem a leckét. Akkor vérig voltam sértve, de visszatekintve tudom, hogy teljesen igaza volt.

Gondolom, a kisfiadért, Patrikért bármire képes lennél.

Ha eszembe jut a gyermekem, vagy elkezdek beszélni róla, gyomorgörcsöm lesz, összeszorul a torkom. De nem rossz értelemben! Van az élet minden területe, meg van ő. Múlt éjszaka például úgy aludt, hogy a lábai a fejemen voltak. Nekem nem az jutott eszembe, hogy reggel korán kell kelnem, és egész nap hullafáradt leszek, hanem arra összpontosítottam, hogy ő jól aludjon.

Szeretnétek bővíteni a családot?

Jelenleg Patrik annyira kitölti az életünket, hogy az ő kis útját szeretnénk egyengetni. Egyelőre nincs tervben egy második gyermek.

Féltékeny vagy a szerelemben?

Tisztességre vágyom, és a házasságomban ez megvan. Nincs okom a féltékenykedésre. A párom nem fordítja lefelé a telefonját, nem jönnek SMS-ek ismeretlen számról, nem hívogatják férfiak. De ha így lenne, annak is bizonyára meglenne az oka. A mi kapcsolatunk azonban remekül működik. Családapaként úgy gondolom, nem érne annyit egy félrelépés, hogy utána ne láthassam mindennap a gyerekemet. És persze igényem sincs más nőkre.

Ma már megrögzötten ügyelsz arra, hogy milyen szavak hangzanak el a szádból, amikor be vagy mikrofonozva? Még 2013-ban egy éjszakai híradóban csúszott ki egy erős kifejezés...

Nem! Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Hadd ne viseljem ezt a keresztet egész hátralévő életemben! Ami akkor történt, az nem élő adás volt. Konkrétan a rendező azt is bekiabálta előtte, hogy megállunk! Hogy én utána mit mondok, az mindegy, és normális körülmények között nem is kerülhetne adásba. Ha azóta is erre figyelnék görcsösen, az a munkám rovására menne. Nyílt, egyenes csávó vagyok. Nem azt mondom, hogy csúnyán kell beszélni, de egy­szer-­egy­szer, bizonyos alkalmakkor akár még ez is beleférhet. A gyerekem előtt például sosem káromkodom!

Néhány hete újra a SuperTV2 csapatát erősíted a Tények híradósaként. Könnyen beilleszkedsz egy új közegbe?

A TV2 egy számomra már ismert közeg. Szeretnék végre megállapodni, megnyugodni egy munkahelynél. Jó lenne hosszú távon megmaradni egy székben. A nézők nem tudhatják, mi az oka annak, hogy ennyiszer váltottam. Húsz éve tévézem, 1999 óta, tehát összességében nem volt olyan vészesen sok munkahelyem...

Meg tudsz még újulni a munkában?

Kínosan ügyelek rá, hogy ne váljon sablonossá egy beköszönés vagy egy elköszönés, figyelek arra, hogy ne bakizzak, vagy hogy átírjam a felkonferáló szövegeket úgy, ahogy azokat én maximálisan jónak látom. Nem egy szokványos híradós vagyok. Hét évig vezettem az Aktív című bulvármagazint, ezenkívül gazdasági és tudományos magazinműsorokat is. Azt a pluszt, amit egy híradóhoz ezáltal hozzá tudok tenni, meg is teszem.

A külső megújulás is fontos számodra? Úgy tudom, hajátültetést is végeztek már rajtad.

A harmincas éveim elején voltam, amikor elkezdett elöl hullani a hajam, hajátültetésre vállalkoztam. Ha van a problémámra egy tökéletes megoldás, miért ne élnék vele? Ma már a haj­át­ül­te­tés a második legnépszerűbb plasztikai beavatkozás a világon. Vannak, akik titkolják, ha igénybe veszik, de én egy kicsit sem szégyellem.