gyász

2019.08.22. 12:38

Meghalt Fekete Gyula, a Hungária és Dolly Roll együttesek szaxofonosa

A zenész, zeneszerző, szövegírót hosszan tartó betegség után szerdán érte a halál, 67 éves volt.

Forrás: YouTube

Fekete Gyula (becenevén Szaxi Maxi) 1951-ben született Budapesten zenész családban. A szaxofon mellett fuvolázott, zongorázott, gitározott és basszusgitározott, valamint énekelt is. Országosan ismert legnagyobb slágerszerzeményei a Neonparádé, a Micsoda buli és a Wind szörny.

Szaxi Maxi a Hungária 1983-as felbomlása után lett a Dolly Roll tagja, ahol ő énekelte a Wind szörny mellett a Naplemente, a Maria Makaroni című dalokat. 1990-ben önálló karrierbe kezdett, amikor megjelentette Rock 'N' Roll Maximix című lemezét. 2006-ban jelentkezett újabb önálló lemezzel, Ami jó, az jó címmel.

1992-ben megalapította a Maximusic Kiadót. Énekes-zongorista előadóként bejárta a világot is, szaxofonos énekesként pedig rock and roll szólóműsorával, valamint a rajta kívül öt másik zenésszel közösen beindított Szaxi Maxi Music Banddel vállalt fellépéseket.

A művész 2010 után egy luxushajó zenekarában dolgozott, ahol egyik alkalommal hirtelen rosszul lett, leesett a lépcsőn, amelynek következtében nyaktól lefelé lebénult. Helikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

Szaxi Maxit gyászolja családja, rokonai, zenésztársai, barátai és a zeneszerető közönség – írta a zenész családja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!