Bulvár-celeb

2021.06.06. 21:37

Fekete hétvége: három motoros halt meg a magyar utakon

Fekete hétvége volt a motorosok számára.

Forrás: beol.hu / Imre György

Vasárnap délután a Hajdú-Bihar megyei Nyírmártonfalván, a Parcella utcában történt tragikus baleset. Egy motoros eddig tisztázatlan körülmények között egy fának ütközött és a helyszínen meghalt – írta a haon.hu.

Annyi maradt a motorból Nyírmártonfalván
Fotó: haon.hu / Tóth Imre

24 óra leforgása alatt ez volt a harmadik halálos motoros baleset ezen a hétvégén. Egyik helyszínen sem tudtak segíteni a motorosokon, azonnal szörnyethaltak.

Szombaton késő este Zalában is volt egy áldozat. 22 óra 15 perc körül a 7416-os számú úton, Lentikápolnán, szintén tisztázatlan körülmények között egy kereszteződésben egy motoros és egy tehergépkocsi ütközött. A balesetben a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Békés megyében Kondoros és Békéscsaba között szombaton délután történt a baleseteset. A motoros megcsúszott az úton, olyan szerencsétlenül, hogy telibetalálta a szemből érkező autót és gyakorlatilag becsúszott alá.

Eddig tisztázatlan okból történt a baleset
Fotó: beol.hu / Imre György

A szarvasi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott tartózkodók szabadították ki a motorost, aki az autó alá került – írja a beol.hu.

Sajnos rajta sem tudtak segíteni.

 

Órákig helyszíneltek a rendőrök a szörnyű baleset után
Fotó: beol.hu / Imre György

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!