2023.02.08. 23:45
Súlyos betegségéről beszélt Benedek Miklós
December közepe óta nem volt színpadon.
Forrás: Metropol
Fotó: Czimbala Gyula
December 11. óta minden előadását lemondta Benedek Miklós, még február 7-én sem tudta vállalni a Hárman a padon című darabot, hiába reménykedett ebben korábban.
A színész egy friss interjúban beszélt az állapotáról, azt is elmondta, hogy mikor térne vissza a színpadra: „Még nem érzem magamat teljesen jól, és nagyon hamar elfáradok. De nem engedem, hogy a rám jellemző derű elhagyjon, igyekszem reinkarnálódni, ugyanis a terveim között szerepel, hogy már február közepén-végén visszatérek a színpadra. Muszáj lesz, mert – őszinte meglepetésemre – az utóbbi időben igen sokan hiányoltak a színpadról a kollégáim közül és a közönség soraiból is” – nyilatkozta a Hot! magazinnak.
Bulvár-celeb
- A mesterséges intelligencia elemezte a jövőt és nagyon ijesztő, amit megállapított
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak