Bulvár-celeb

2023.03.07. 05:50

Ha várandós, nagyon vigyázzon az influenzával

Az első három hónapban a legveszélyesebb a fertőzés, fejlődési rendellenességeket okozhat a babának – ezt a Semmelweis Egyetem kutatói állapították meg.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Semmelweis Egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kutatók több mint tízezer magyar és nemzetközi tanulmányt néztek át, amelyek közül végül tizennégy, 1964 és 2022 novembere között publikált cikk adatait vetették össze. Az összefoglaló elemzés, amely „a világon elsőként fókuszál kizárólag az első trimeszterben lezajlott influenza szövődményeire”, nemrég a Viruses című szaklapban jelent meg – tették hozzá.

Mátrai Ákos, a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikájának szakorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy egészséges terhességhez képest a születési rendellenességek kockázata összességében 50 százalékkal (másfélszeresére) nőhet, ha az anya a terhesség első három hónapjában lesz influenzás. 

A kutatók úgy jutottak erre az eredményre, hogy 85 855 szülés adatait hasonlították össze, 20–45 éves korú nők esetében. A szakemberek szerint ezért különösen fontos az influenza elleni védőoltás beadatása már a terhesség tervezésekor és alatt is.

A leggyakoribb, nem genetikai eredetű rendellenességek között a velőcsőzáródási problémák (nyitott gerinc és egyéb agyi fejlődési rendellenességek), az ajak- és szájpadhasadékok, illetve a veleszületett szívhibák szerepelnek. A velőcsőzáródási-problémák kialakulásának veszélye átlagosan 148 százalékkal (2,48-szeresére) nőhet. A veleszületett szívhibák 1,6-szorosára növekednek, de van olyan szívbetegség, amely a négyszeresére.

Az elemzett tanulmányok egy része arról is beszámolt, hogy a végtagfejlődési és szemanomáliák kialakulásának kockázata is magasabb lehet. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikájának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi megfigyelések szerint 

nem maga a vírus, hanem az azzal járó láz vezethet komplikációkhoz. Ezért ha valaki várandósan mégis megfertőződik, a szakemberek a lázcsillapítás fontosságát és a magzat rendszeres ultrahangos szűrését ajánlják. 

Korábbi kutatások arra is rámutattak, hogy folsav és vitaminok szedésével sok esetben megelőzhetők a veszélyek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!