Bulvár-celeb

2023.04.03. 00:10

Hős puli: felesége halálhíre miatt lett rosszul Dorka gazdája

Dorka érezte, hogy baj van a családban, segített. Megható, mire képesek a kutyák.

Forrás: Shutterstock

Fotó: tviolet

Egy hős kutyát ünnepelnek a nagymarosiak és a mentősök is- írja a Ripost. Dorka, a hatéves puli vezette el a mentőket ájultan fekvő gazdájához. A férfi favágás közben lett rosszul, ugyanis 

nem sokkal korábban tudta meg, hogy a már négy hónapja kórházban levő felesége délelőtt meghalt.

A férfi, miután megtudta a szörnyű hírt, favágással próbálta elterelni figyelmét a gyászról. Ekkor azonban rosszul lett. Utolsó erejével még tárcsázta a 112-t, viszont annyira zavart állapotban volt, hogy csupán az utca nevét tudta elmondani. 

A férfi ezek után eszméletét vesztette a farakás mögött.

A mentők aggódtak is, hogy hétköznap délben kitől kérjenek segítséget, útbaigazítást, amikor meglátták, az egyik ház nyitott kapuja előtt egy puli áll, és hangosan ugat. A kutya még néhány másodpercig ugatott, majd elindult az egyik ház felé. A mentősök azonnal a négylábú után indultak, miközben az többször is visszafordult és meggyőződött róla, hogy a mentők követik. A puli több száz méter múlva hirtelen megállt és nem engedte továbbhaladni a mentőautót. Az életmentők alig hittek a szemüknek, amikor az autóból kiszállva megpillantották a magatehetetlen férfit a ház kertjében fekve. 

Fotós: OMSZ / Forrás: Facebook

A váci kórházba kerültem, ott mesélték nekem az orvosok, hogy Dorka mutatta az utat a mentőknek 

– mondta Fekete István, Dorka gazdája.

Elmondása szerint Dorka, amióta a felesége kórházba került, vigyázott rá és a négylábú már pici kora óta nagyon ragaszkodott gazdájához.

Beterelte őket a kapun, orrával bökdösve a lábukat, merre menjenek, a farakás mögött, a földön találtak rám. Miután elláttak, már magamhoz tértem, a sokktól megemelkedett vércukrom szintje is helyreállt, a kórházból pedig egynapos kivizsgálás után haza is engedtek. Mára csak ketten maradtunk, ezt bizony ő is érzi, szerda óta le sem tudom vakarni magamról. Ha Dorka nincs, lehet, ma már nem is élek 

- árulta el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!