Bulvár-celeb

2023.05.08. 23:50

Gyászol Jakupcsek Gabriella

A műsorvezető édesanyja néhány hete halt meg, lánya az első anyák napját töltötte nélküle.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: cherryyblossom

Jakupcsek Gabriella elmondása szerint már egy ideje sejtette, hogy eljön ez a szomorú nap is számára, hiszen szeretett édesanyja már kilencvenéves volt, de erre a hiányra és fájdalomra képtelenség felkészülni.

 

Anyák napja... Abból is a legnehezebb. Féltem ettől a naptól, miközben tudtam, hogy hamarosan eljön, és szembesülnöm kell a szomorú ténnyel, hogy nem vagy már nekem. Ma utoljára köszöntelek, pontosabban búcsúzom tőled, Anya.

 

Tudtam, hogy közel a nap, és el fogsz menni, ésszel felfogtam, de a lelkem nem engedelmeskedik még... Alig telt el pár hét... Mondják, majd beletörődik a szív is. Köszönöm a szabadságot, amit kaptam tőled, a biztonságos szeretet, amit adtál. Köszönöm a humorodat, amivel megtanítottad kíváncsian szemlélni a világot. Köszönöm, hogy nem kényeztettél el vagyonnal, de megtanítottál kíváncsinak lenni a világra, vágyódni és küzdeni azért, amit el szeretnék érni újra és újra" - kezdte bejegyzését Jakupcsek Gabriella, aki azt is elárulta, hogy végig édesanyja mellett volt az utolsó időkben. 

 

Köszönöm, hogy veled lehettem az utolsó nehéz időszakodban, hogy elkísérhettelek az utolsó utadra... Elmentél... Nem tudlak már megölelni soha többé...

 

De megőrizlek a történeteinkben, a humoros kifejezéseid pedig mindig meg fognak minket nevettetni, ahányszor csak emlegetni fogjuk, mert ígérem, sokat fogunk emlegetni; így maradsz meg nekünk. Szép volt veled az élet, köszönöm. Búcsúzom, tudom megérted... De tudod, jönnek a gyerekek hozzám köszönteni, mert ma van Anyák napja - abból is a legnehezebb..." - zárta gondolatait a műsorvezető, aki mindeddig nem beszélt nyilvánosan édesanyja haláláról.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!