Bulvár-celeb

2023.07.18. 12:15

Megkönnyeztük: megható, amit Presser Gábor elárult Somló Tamásról

Az utolsó közös koncertről mesélt.

Forrás: TV2

A július 27-28-29-én Zamárdiban induló ZamJam fesztivál legendái a Nekem a Balaton kisfilmekben mesélnek arról, mit jelent számukra a Balaton, milyen dalok születtek ezen a helyen. Pici bácsi bevallotta, a tó egy édes-keserű emléket is felidéz benne.

Nem tudták, hogy nem lesz több

„Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy tudtunkon kívül Balatonon, Alsóörsön adtuk az utolsó LGT-koncertet.”

Nem tudtuk, hogy nem lesz több. Tomi akkor már beteg volt, persze tudtuk, de mégiscsak arról álmodoztunk, hogy két-három év múlva játszani tudunk.

„De már nem tudtunk. Ettől nem lehet szabadulni sehogy sem” – mondta Presser.

Ezért volt különleges pillanat

„Az egész tér a Balaton mellett volt. A parton voltunk, volt rengeteg ember, ameddig a szem ellát, lelátókat is építettek. Minden jó és nagyvonalú volt.”

Nekem jobbra, a távolban, két óránál látszott egy furcsán szabályos, csillag félkör, de nem lehetett jól látni, hogy mi az.

„Csak azt, hogy félkörben fények vannak, egyszer-egyszer jött valami ködfoszlány, de furán nézett ki. Amikor vége volt, kérdeztem, hogy mi volt az a kicsit ufós dolog, és mondták, hogy rengeteg vitorlás befutott, hogy a vízről nézzék, vagy legalábbis hallgassák a bulit. Az alsóörsi kikötőmester nagy, legyező alakban beállította őket, és úgy kellett kikötniük. Ahogy a víz imbolygott, azok a fények is imbolyogtak, és nagyon jól nézett ki” 

– mesélte Presser Gábor, amit a Metropol idézett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!