Bulvár-celeb

2023.08.11. 10:07

Döntött Megyeri Csilla: bepereli a megverőjét

Mostanra jutott el oda, hogy nem vár tovább, hanem jogi útra tereli az ügyet.

MW

Forrás: Ripost

Fotó: Máté Krisztián

Az egykori műsorvezető sokáig rágódott rajta, de végül feljelentette a rendőrségen azt a férfit, aki brutálisan megverte a Campus Fesztiválon

Mint arról korábban hírt adtunk, a debreceni illetőségű híresség egy olyan társasággal keveredett konfliktusba, akikkel bár látásból ismerték egymást, nem igazán voltak barátságban, sőt...

Csilla és a barátnői egy, az asztalukhoz közel helyet foglaló nővel kezdték provokálni egymást, majd az egész tettlegességbe torkollott, amikor a másik társaság nőtagja Csillára támadt. A dulakodás közben odalépett egy férfi, aki megragadta a celeb haját, a földre rántotta, majd ököllel ütni kezdte. Ennek nyomait Csilla végül másfél hétig viselte az arcán – írja a Bors cikkében.

Csilla az eset után egy ideig még az utcára sem mert kilépni, ami nem csoda, hiszen a fizikai sérülések mellett komoly lelki sebeket is szerzett.

Hogy miért nem rohant azonnal a rendőrségre? A pletykák szerint a férfi, aki megverte őt, több ügy miatt is a hatóságok fókuszába került már, egy korábbi verekedés miatt akár börtönbe is kerülhet. Csilla azonban tudja, hogy az illetőnek gyermekei vannak, és úgy érezte, beéri egy bocsánatkéréssel, mert nem szeretne rácsok mögé küldeni egy családfenntartót. 

A bocsánatkérés azonban nem érkezett meg, sőt: a támadó férfi és a nő bírósággal fenyegetőzött, egy állítólagos tartozást emlegetve a közösségimédia-felületeiken.

A Bors információi szerint az ügyvédjén keresztül Csilla megtette a hivatalos feljelentést, ami azt jelenti, hogy ősszel, a bíróságok ítélkezési szünete után újra farkasszemet néz majd a támadóival egy tárgyaláson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!